Dátum: 1997. július 20., vasárnap (15:49 UT) |
Feladó: Tepi |
Tárgy: Oracsbitu '97 lmnybeszámoló |
Oracsbitu '97 krónika
Maroknyi, de lelkes csapatunk július 12-én gyülekezett össze Esztergomban
Nyergeskééknél: a tekerőcsapat (névsorrendben: Nyerges Gyuszi, Kiss Szabolcs,
Palánki Jani, Rudas Kati, Spányi Spéter, Szabó Rita, Szalma Zsoló, Zalay Horka
és jómagam), illetve az autós "hullaszállító" (feleségem, Emese és Csilla -
nem a levelezőlista, hanem 3 évet közelítő "hús-vér" lányunk), plusz egy
S(kot)koda.
A vasárnapi indulásunk máris oracsbituhoz méltó: a megáradt Duna miatt a
komp nem járt, így el kellett vonatoznunk Almásfüzitőig, ahonnan a komáromi
hídon hagytuk magunk mögött kishazánkat. "Észak-Komáromban" a rövid városnézést
rögtön egy kiadós felhőszakadás és szélvihar hosszabbította meg, így jócskán
4 óra után indulhattunk tovább északnak. Ógyallán csak a kerítésen kívülről
tekintettük meg a történelmi csillagdát. Alkonyatig jópár falut elhagytunk,
és a Vág egy mellékfolyása mellett a töltésoldalban vertünk sátrat a nyírkos
vetésben. De azért jót aludtunk.
Hétfőn folytattunk a szembeszeles tekergést, lassan a dombok (Trbecs) alá
értünk. Az ottani hét magyar falu közül az elsőben döglött be a kísérő Skoda,
de úgy látszik, az ilyen generálszerelésekkel mindig szerencsénk van.
A legközelebbi kocsmában rögtön ráakadtunk a helyi illetékesekre, akik
nemcsak hogy gyorsan megcsinálták a hibát, hanem kiváló éjszakai szálláshelyet
is biztosítottak egy közeli erdészházban!
A kedd a morgolódás és az erőltetett menet napja volt. Délre betekertünk
Nyitrára, ahol találkoznunk kellett volna Dringó Lacival. Hogy ez miért nem
következett, ez idő tájt még rejtély. Mindenesetre a várakozással jól elment
az idő, pedig még több mint 80 km volt előttünk a Nyitra folyó völgyén
felfelé, szembeszélben, hullámzó terepen. Az első faluban meglepetés: a hidat
elbontották, helyi kerülési lehetőség a kocsinak nincs. (Mi persze bringákkal
megoldottuk, ha szemfülesebb vagyok, azért a kocsival is át lehetett volna
kelni...) Az "incidens" eredményeképp háromfelé szakadt a banda, a kerülő
kocsival hamar, de Horkával és Szabolccsal 70 km-rel arrébb találkoztunk ismét
- szenzációsan, perces pontossággal! Az úticélt, Bajmóc várát az alkonyatban
pillantottuk meg, de a kiszemelt kemping, mint kiderült, a hegy legtetején (!)
van. (És ez persze csak a megtalálásakor világosott meg...) A nap zárása:
meghalás, összeesés - nagyszerű környezetben.
Szerdán a többség megtekintette a borsos belépőjű (80 SK) várat, az összes
termével, barlangkútjával stb. egyetemben. Utána zaba majd gyenge zivatar,
amellyel megint alaposan eltelt az idő. Pedig előttünk volt még egy kellően
magas vízválasztó-átkelés. Amire a túloldalt leértünk, alkonyodott. Így hát
Körmöcbányáig már nem jutottunk el, előtte 20 km-rel, Teplice után, egy bővízű
patakú völgyben kerestünk egy nagyszerű szálláshelyet, gyönyörő fenyvesek
között. Ez volt talán a legemlékezetesebb táborozásunk!
Csütörtök reggel eltekerünk Körmöcbányára (újabb nagy vízválasztó!), megnéztük
az ottani várat, de a pénzverdét nem találtuk. A napot kellemesen eltöltöttük
ezzel. A napi úticél, Besztercebánya eléréséhez viszont vissza kellett térnünk
ahhoz a völgyhöz, amelyben aludtunk. A társaság három részre szakadt: a
hullábbja autóval, a virgonca végig biciklivel (60 km két nagy heggyel!),
a harmadik csapat viszont egészen exkluzív módon tette meg. Ehhez először
vissza kellett tekernünk Teplicéig, ahol - egy véletlen eltévedés folytán :-) -
alkalmunk nyílt látni a városka fantasztikusan hangulatos parkját, közepén egy
sebes bővízű patakkal. Azután biciklistül vonatra (!) szálltunk, amely
útnakindult azon a völgyön felfelé, ahol előző éjjel aludtunk. Összesen 27 (!)
rövidebb-hosszabb alagúton keresztül robogtunk, a leghosszabban közel 5 percig
szaguldott a vonat. Igazán nagy élmény volt! A besztercebányai állomáson a
kalandok ellenére egészen jól összetalálkozott mindhárom csapat. Várt minket a
csillagvizsgáló a közeli hegy teteján, mint szálláshely.
Amint felérkeztünk, mintegy vezényszóra szakadni, ömleni kezdett az eső.
Nagy mázlink volt! Egész éjszaka ömlött, majd napközben folytatta. 24 óra
alatt nagyjából 80-100 mm eshetett le!!! Úgyhogy mozdulni sem tudtunk.
Délután reményvesztettségünkben "leúsztunk" a Skodával a városba,
felderítettük az "evakuálási" lehetőségeket, s vittünk némi kajautánpótlást.
Az este nagyszerű szlovák nyelvű rádióadások hallgatásával és a korábbi
oracsbituk nosztalgikus felidézésével telt. ("Bezzegh amikor még biciklizni is
lehetett...") Ebben nagy szerepe volt Zsoló kazettás hangfelvételeinek, ami
elkészítése egyébként is a túra legnagyszerűbb pillanatai közé tartozott... :-)
Jani és Rita kora hajnalban pánikszerűen elgurult. Mi csupán délelőtt, a
felhőszakadás pillanatnyi szünetét kihasználva. A városban megtekintettük a
lejtős főteret, bicikliskergető rendőröstül, kekizöld aszfaltosul. A határig
szállító "segélyvonat" 20 km-rel délebbről, Zólyomból indult. Mivel jónak tűnt
az idő, miért ne biciklizzünk odáig. A ciklonrendszer "hátsó oldala" inkább
cellás szerkezetű, azaz gócokban szakad a csapadék. Amint elindultunk, rögtön
megeredt a felhőszakadás, és tartott éppen Zólyomig. Ahol majdnem kisütött a
Nap. Szóval utána röpke tekeréskísérletünk eredménye a micsodáig (lányok
esetében az izéig) történő átázás! Ebben az élethelyzetben történt az
oracsbitutól való a méltó búcsú Zólyom vasútállomásán szombat (júl. 19.)
délután.
Konklúzió: nem elégültünk ki eléggé! El is határoztuk, hogy a kimaradt
részekre még az idén (és még a meleg évszakban - ha egyáltalán van még ilyen
errefelé...) el kellene tekeregnünk egy 3 napos túrácska keretében: a Garam
völgye mentén fel Selmecbényéig, majd vissza a Börzsönyig, ill. az Ipoly
völgyén ki a Dunáig.