MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #1940

Mnemonikok lanyoknak
Elhunyt Kiss György


Dátum: 2000. szeptember 17., 16:23
Feladó: Mizser Attila --
Tárgy: Elhunyt Kiss György


Elhunyt Kiss György

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy
augusztus 19-én, életének 77. évében elhunyt a nagyszénási amatőrcsillagászati
szakkör vezetője, Kiss György.
Gyuri bácsi több évtizeden át volt a szakkör vezetője, nagyon sok diákkal és
felnőttel ismertette meg az égbolt szépségét. Kiváló szervezőképességgel
alapította meg a nagyszénási Mira Csillagvizsgálót. Sokat fáradozott, mire a
csillagda főműszere elkészült. A 30 cm-es Newton főtükrét dr. Kulin Györggyel
együtt csiszolta. Gyuri bácsinak országos szinten is jó kapcsolatai voltak. Sok
intézményt meglátogattunk a szakkörrel, jártunk a budapesti Urániában, a
Planetáriumban, Kiskunhalason, Pécsett és Pencen, hogy csak néhányat említsek.
Sokszor tartottunk bemutatót együtt Gádoroson is a 200-as Newton-távcsövemmel,
és közben nagyon jókat beszélgettünk. Tőle mindig lehetett tanulni. A Meteor
számára főleg napmegfigyeléseket végzett. Amíg egészségi állapota megengedte,
országos találkozókra is eljárt.
A csillagászat mellett a fotózás is nagyon érdekelte. A falu fejlődését nagy
figyelemmel kísérte, és minden változást megörökített kitűnő fotóin. Augusztus
19-én is egy helyi kiállításra volt hivatalos. Ebéd után lepihent, de a
kiállításra már sajnos nem érkezett meg, szemei örökre lecsukódtak. Kedves,
mosolygós arcát soha nem felejtjük el, emléke sokunk szívében megmarad.

Zahorecz István, Gádoros

   
Kezdőlap | Levelezőlisták