Dátum: 2001. április 23., 23:26
Feladó: Mizser Attila --
Tárgy: Rímfaragás
Állítólag Kazinczy elragadtatottan
sikongatott, amikor pályakezdő költők
verseit olvasta -- azon egyszerű oknál
fogva, hogy a versek magyar nyelven íródtak.
Ilyesfajta örömteli elragadtatással ír Öreg
Bajnok szinte minden, magyar nyelven megjelent
csillagászati könyvről. Talán azért, mert
magyar, talán azért, mert csillagászati
könyvek ezek.
Ezek az ismertetések rávilágítanak arra,
hogy -- a közvélekedéssel ellentétben --
milyen sok könyv lát napvilágot a
csillagászat témakörében.
A mezőny persze rendkívül heterogén.
Példának okáért Csurda Ágnes versei engem
kétségbe ejtenek. Ha véletlenül
látómezőmbe kerül egy-egy
gyöngyszem, a mély-egesek legfőbb
fegyverét, az elfordított látást
alkalmazom. Most azonban bevillant
egy újabb opusz, orvul, a Csillán
közhírré téve.
Íme a drámai erejű
sorok, melyeket Öreg Bajnok idéz:
> "Néztük a sarki fényt,
> milyen gyönyörű látvány terült elénk.
> Szivárványszerűen vöröslött az ég,
> és mi néztük,
> Hogy, a Salgótól a Karancsig miként terül szét.
> Ritka élmény, és felejthetetlen,
> És, akkor dobbant meg elöször szívem..."
> Ez bizony remek sarki fény (szabad) vers!
> (KSZ)
A szegényes rímkészlet mellett felhívom a figyelmet
egy testes képzavarra: a szivárványszerűen
vöröslő égre, továbbá arra az örvendetes tényre, hogy
a költőnőnek -- feltehetően életében első ízben --
megdobbant a szíve.
Ez a mű annyiban tekinthető szabad versnek,
hogy nem lett volna szabad megírni.
Mzs