Dátum: 2001. június 28., 17:50
Feladó: Bencze Balázs --
Tárgy: A karacsonyrol
Remélem, nem minősül túl off-topic-nak, hogy egy korábbi
tanulmányomból a lista számára ideollóztam némi, a karácsony
kultúrtörténetére vonatkozó kiegészítést, valamint
Trencsényi-Waldapfel Mitológiájából pár mondatot. Akit ezzel
kapcsolatban érdekelne még valami, nyugodtan írjon, ha tudok,
segítek.
A karácsony az a jeles nap volt, amelyet az ősember óta, mint
különböző újjászületések ünnepét, a téli napforduló
körül mindig minden civilizáció megünnepelt. A középkorban
aztán fokozott szerepet kapott, mert hasonlóan ahhoz, ahogy az ókori
görögök nagy tombolással járó Dionüszosz-ünnepeiből
kinőtt a klasszikus görög színjátszás, úgy ezekből a
féktelen és harsány mulatozásokból fejlődött ki az európai
színház, amit aztán néhány száz évvel később már
Shakespeare, Lope de Vega, Moliére csak továbbfejlesztett.
A rómaiak december második felében rendezték meg a saturnalia
néven ismert ünnepségeiket; ez eredetileg a vetés (magvetés,
valójában a jelképes újjászületés) ünnepe volt, és az
idő haladtával - meg persze Róma fényének növekedésével -
egyre tovább, a késői császárkorban már egy teljes hétig is
tartott. Ilyenkor, mint valami szelepen, eltávozhatott az egész évi
nyomasztó rend és függőség, az emberek kitombolhatták magukat,
rabszolga és úr helyet cserélhetett, amit mindketten jó
mulatságnak tartottak, az államhatalom pedig ugyancsak jól járt,
hogy a sok feszültség, visszafojtott vágy és nyomasztó indulat
ilyen ártatlan, mondhatni törvényes úton távozik a
polgárokból. Később, mivel az ünnep megmaradt, csak éppen a
megerősödött egyház tartotta már uralma alatt, hasonló
megfontolásból nem tiltotta kimondottan a benne maradó szaturnális
elemeket sem; így maradt meg a középkor teljes időtartama alatt
(de tulajdonképpen a mai kor szilveszteri trombitás-petárdás
őrülete is ennek az ősrégi hagyománynak a banalizált és
kereskedelmi árucikké alacsonyodott maradványa). A karácsonyi
ünnepkör tehát nem a kereszténység találmánya. Valójában
talán a civilizáció legősibb közös eseménye lehetett, amikor
az ember már tudatára ébredt annak, hogy van valami megnyugtató a
természet körforgásában; évről-évre újra megtörténik
minden, az egyre növekedni látszó éjszaka egyszerre meghátrál,
és egy fél évig újra a nappal győzedelmeskedik - aztán minden
kezdődik előről - az ember pedig ma is boldogan ünnepli a fény
újjászületését. Nem véletlen, hogy annyi születés-,
teremtés- és hasonló mítosz kötődik a téli napfordulóhoz;
így természetesen Jézus születése is, hiszen valószínűleg
egyszerűbb volt egy több ezer éve élő hagyományt ilyen
tartalommal megtölteni, mint esetleg az ünnep pogány eredete miatt
hivatalosan betiltani - az ilyesmi gyakorlatilag lehetetlen; hagyomány
csak magától sorvadhat el, mindenfajta tiltás csak még jobban
megerősíti, mert magasztossá teszi és ezzel további ellenkezést
szül. Mivel pedig a kereszténység első századaiban a pogány
Mithras-kultusz erős ellenfele volt az új vallásnak, az kénytelen
volt elfogadni annak szokásait is - márpedig a régiek Napünnepét,
a "Sol invictis"-nek, "legyőzhetetlen Nap"-nak nevezett ünnepet a
Mithras-hit egyenesen Mithras isten, azaz maga a Nap ünnepeként
tartotta számon - a két esemény, a szaturnália és a később
dionüsziaként is emlegetett Nap-ünnep, gyakorlatilag ugyanaz volt,
így - ismerve a hagyományok erejét - nem csoda, hogy később egy
harmadik, ugyancsak születéssel kapcsolatos mítosz könnyen
beleillett a rendszerébe.
Trencsényi-Waldapfel Imre pedig ezt írja:
"A karácsony magyar neve is valószínűleg a "legrövidebb téli
nap" régi szláv nevének - a latin bruma szó fordításának - a
származéka; december 25, mielőtt keresztény ünneppé lett
volna, már a rómaiaknál mint a "legyőzhetetlen Nap
születésnapja" (natalis Solis invicti) szerepelt... Krisztus a régi
napmítoszok hőseinek a vonásait örökölte, s világosan utal
éppen a karácsony és a legrövidebb téli nap naptári
szomszédságára. ...A héber mítosz alaprétegében is
természeti hatalmak tükröződésével kell számolnunk. Ám a
történelmi fejlődés - és egyben a mítosz további
fejlődése - során a Napisten humanizálódik, és a mitikus
cselekmény, amelynek középpontjában áll, történelmi
színezetet kap..."
"Saturnus decemberi ünnepének, a Saturnaliának is megvolt a mintája
a görög Kroniában, ... de annyi bizonyos, hogy a görög ünnep
sem népszerűségben, sem jelentőségben nem volt a rómaihoz
fogható. A Saturnalia a saturnusi társadalmi eszményt valósította
meg, legalábbis az ünnep szűkre szabott időhatárain belül,
minden év decemberének 17-től 21-ig vagy éppen 24-ig. A Saturnalia
tartama alatt nem volt szabad háborút kezdeni, sem büntetést
végrehajtani, s az aranykori egyenlőség emlékére az ünnepi
lakomán urak és szolgák egymás mellett ültek, sőt az urak
szolgálták ki a szolgákat. ...
A Saturnalia első napját éppen két hét választotta el Janus
ünnepétől, az újévtől. ...Janus ünnepe az örökké
megújuló, örökké újra kezdődő, évről évre mindent
elölről kezdő és mindent megújító idő élményét
állította előtérbe. Január 1-nek mint az év kezdetének a
római köztársaság korában különös nyomatékot adott, hogy
erre a napra esett fényes külsőségek között az új consulok
hivatalbaiktatása a Capitoliumon..."
"Szó esett már a karácsonyról, amely a Napgyermek születésnapja
volt eredetileg, ugyanígy a húsvét is különböző, a tavasszal
újjászülető természetet megszemélyesítő istenek
feltámadási ünnepei helyébe
lépett. Márk evangélista napján, április 25-én tartják ma is
még sokfelé a búzaszentelő körmenetet, amely a vetést
fenyegető veszedelmek mágikus elhárítására szolgál; ugyancsak
április 25-én tartották a régi rómaiak a robigalia ünnepét,
amelyen körmenet vonult ki a mezőkre, és a főpap áldozatot
bemutatva kérte a rozsdát megszemélyesítő istent, Robigust, vagy
istennőt, Robigót, hogy ne a gabonát, hanem a földművesek
békés munkáját megzavaró fegyvereket lássa el ártalmas
jelével."
--
,~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~,
\ Üdvözlettel: Bencze Balázs \
'~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~'