Dátum: 2002. augusztus 19., 14:22
Feladó: Attila Jaksy --
Tárgy: Egy kis élménybeszámoló
Sziasztok!
Bár itt elég szakmai levelezés folyik, engedjétek meg, hogy
megosszam veletek egy jól sikerült észlelés emlékeit. Persze
senkit sem szeretnék untatni.
Üdv:
Jaksy Attila
Győr
>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Első igazi észlelésünk
2002. Augusztus 18-19-én egy kiadós maratoni észlelés folyamán
végre sikerült átélnem azt az élményt, amit mindig is vártam
a "csillagászkodástól".
Már jól indult az egész. Bogival a kedvesemmel és a kishúgával
kiautóztunk Győrtől jó 24 km-re, Tétre a nagymamájához,
gondoltam nem lesz baj, ha visszük a távcsövet. Nagyon jó idő
ígérkezett a rengeteg esős nap után. A kellemes délután
folyamán a nagyszülők érdeklődő és kicsit idegenkedő
pillantásaitól kísérve összeállítottam a távcsövet. A
műszer egy 80/910-es Vixen akromát, GP mechanikán mindkét
tengelyen óragéppel ellátva.
Először a Napot mutattam meg nekik amin egy hatalmas folt látszott.
Ekkorára nem emlékszem mióta csak módom van távcsövön
keresztül biztonságosan nézegetni gyönyörű központi
égitestünket. Persze ez még nem sokat jelent, mivel azért nincs
túl nagy múltam a szakmában, de több nálam jóval tapasztaltabb
amatőr társam is úgy nyilatkozott, hogy ilyet még nem látott. A
nagyszülők ekkor még nem nagyon érdeklődtek a tudományom
iránt.
Aznap korán kelt a hold, még jóval szürkület előtt beállíto
ttam a 3 nappal az első negyed után látszó korongot. Még fent
volt a nap, mikor már jól látszottak a kráterek, jobb híján
kicsit rásegítettünk egy narancs szűrővel. De még nem volt az
igazi. Át is mentünk a Vénuszra, ami most tényleg kellemes
csalódást okozott. Az utolsó negyedben már az akromáton
keresztül is nagyon szépen látszott, nem csak olyan szikrázóan
fényes izgő-mozgó paca volt, mint jó fél évvel ezelőtt és
a színezés sem jelentkezett.
145-szörös és 227-szeres nagyításban még az idős nagyszül
ők is megcsodálhatták, hogy tényleg nem egy csillag az esthajnal
csillag, hanem távcsövön már olyan, mintha szabad szemmel
néznék a holdat. Már látszottak a bolygót egy C betűre
formáló kis szarvacskák, és bár lehet, hogy csak a képzeletün
k szülte, de még egy sötétlő felhőfoltot is látni véltünk
az egyik sarkkör felé.
Már jócskán sötétedett, mikor 9 óra felé, visszatértünk
a közismert dal szerint "sajtból" formált égi kísérőnkre.
Most tényleg olyannak látszott. Először csak 45-szörös
nagyítást alkalmaztam, egy 20-as Vixen LV okli segítségével.
Gyönyörű kontrasztos képet adott, mint mindig. Már ekkor
elismerő csodálkozás volt kis közönségem körében, hogy
hát nem is olyan rossz dolog ez a csillagászkodás. Aztán kezdtünk
felfelé mászni a nagyítással. Behoztam többek között a
Clavius krátert, amelyben én is most láttam csak először
igazán szépen a gyöngysor szerűen felfűzött kisebb éles
peremű krátereket.
Elkalandoztunk a Mare Nubium és a Mare Imbrium vidékére és a
végén szinte egymást sürgetve nézték a "kisöregek" - meg
persze mi is -, a szebbnél szebb látványt. A legelismerőbb
mondatuk mégis az volt, hogy most már el tudják képzelni, hogy
leszálltak a holdra űrhajóval. "Hiszen ez olyan közel van és
olyan kézzel foghatónak látszik mint a föld."
A hevenyészett bemutató végén még gyorsan megnéztük az
Epszilon Lyrae dupla kettősét. A 45-szörös nagyításban még
csak egyszerű páros csillagnak látszó együttest a Vixen 4-es
orthóval elért 227-szeresben, de a 12,5-s Vixen Plössl-t megnyújtva
egy szintén Vixen 2x barlow-val képzett 145-szörös nagyításban
is szépen bontotta.
Abban a tudatban, hogy újabb híveket szereztem ennek a műfajnak
és, hogy ennyi volt mára a csillagászkodás, lassan összepakoltam
és elbúcsúztunk.
Közben csörgött a mobilom. Koki alias Koch Barnabás volt az,
akivel együtt szoktunk észlelni. Kérdezte, hogy van e kedvünk egy
hajnali fotózáshoz? Természetesen benne voltunk.
Éjfél előtt nem sokkal indultunk az észlelőhelyünkre Écsre,
- az un. Rába ringre -, ami egy ilyenkor elhagyatott autós tesztpálya
, fent a Győrtől 15-20 km-re húzódó dombság tetején. Nem
hasonlítható a magasabb hegyeinkhez és még Győr fénykupoláj
ából is látszik jócskán, de a környéken még így is ez a
legjobb észlelőhely. Kellemes nyári meleg volt, szinte a szellő
sem rebbent.
Még fent volt a hold, mikor kiértünk és gyorsan csináltam is
pár felvételt, a Kokitól kölcsönkapott fotós kétszerező
segítségével. Ő is összeszerelte a 150/750-es Antares newtonját
, melynek felszereltsége hasonló az én kukkereméhez.
Aztán gyorsan pontosítottuk a pólusra állást, és mire lement a
hold, már készen álltunk a szemlélődésre és a fotózásra.
A gyönyörű 6.4-es égen zenitben látszott a tejút sávja.
Bogi letelepedett egy polifoamra, és elkezdett meteorokat figyelni,
valamint néha binoklival végigpásztázta az érdekesebb és már
binoklin is látszó objektumokat.
Nekem első mélyeges áldozatom az Androméda volt, amely olyan 55-60
fok környékén lehetett. Végre kipróbálhattam az újonnan
beszerzett 3,6-os fényerejű 200-as teleobjektívemet. Még nincs
túl nagy tapasztalatom a fotózásban, Koki szokott segíteni
ügyes-bajos dolgaimban. Most egyelőre 30 percet exponáltam a 200-as
filmre. Ő szintén 15-30 perceket lőtt, de hiperérzékenyített
filmet használt: "Nem baj, ha jól beég" felkiáltással.
Az óragép jól bírta. Egész jól sikerült pólusra állni,
bár a pólustávcső és az osztott körök használata, még
most sem megy tökéletesen. Meg voltam elégedve, hogy nem kell
zsibbadásig tartanom a kezem a finommozgatáson, mint legutóbb, -
mikor még nem volt motoros mozgatás - , hanem csak pár percenként
kattintok egyet-kettőt az óragép vezérlőjén.
Sajnos még nincs szálkeresztes okulárom, így a kiválasztott
minél fényesebb vezetőcsillagot a 4-es oklival plusz a balow-val
450-szeresben extrafokálisan a látómező széléig nagyítottam.
A kör esetleges torzulását figyelve azonnal lehet reagálni az
óragép elmászására.
Sajnos Koki sem járt jobban ebben a témában. Bár neki van egy
Rózsika féle szálkeresztes oklija, de valami forrasztás elengedett
az adapterében, és így kénytelen volt ő is a fapadosabb
vezetési módszert választani és primér helyett egy 135-ös
telével fotózni.
Így végül is terítékre került az Androméda, az Észak
Amerika k5bb látványt. A legelismerőöd, a Fátyol köd, és a
Plejádok.
Bogika 36 meteort számolt össze, sűrű "Hűűű!" és "Meteor!"
felkiáltások közepette, melyeknek csak kis része volt Perseida, a
többieket nem azonosítottuk be. Volt köztük olyan ami 2-3
másodpercen keresztül szántotta az eget a Tejúttal párhuzamosan
a déli égen, és olyan tűzgömb is, aminek a nyoma még 10-12
másodpercig látszott.
Hajnali 3 körül már beköszönt a téli ég főszereplője az
Orion és 4 óra felé már tisztán szabadszemes volt az Orion
köd. Nagy megelégedésünkre a Szaturnusz is fent volt már és
bár még kicsit alacsonyan volt, gyönyörű képet adott 227-szeres
ben is. A Cassini rés mellett a bolygó gyűrűre vetülő
árnyéka nyűgözött le leginkább, amit otthonról Győrből
még egyszer sem sikerült megfigyelnem. Ezt csak tetézte az, hogy
végre felhősávokat is láttam a jó öreg "Szatyor" korongján.
Már jócskán világosodott, mikor binokliban a keleti eget kémlelve
megpillantottam a Jupitert. Egyszerre kiáltottuk: "Hajrá Jupi" és
ismerősként köszöntöttük minden bolygók legnépszerűbbik
ét. Én már félig szétszedtem a távcsövet, de Koki műszeré
n még sikerült megfigyelni a hajnali égen vörösben fénylő
Jupitert a 4 holddal.
Ami talán a legérdekesebb, hogy egyáltalán nem voltunk még
fáradtak. Csak a hajnal vitt haza minket, mivel már nem volt mit
észlelni. Fantasztikus volt az érzés, hogy majdnem egy teljes napon
keresztül akár egy planetáriumban felvonultak előttünk a
legnagyszerűbb égi látványosságok. Azt hiszem ez mindannyiunknak
hosszú időre meghatározó élmény lesz.
Jaksy Attila