Dátum: 2002. szeptember 23., 12:45
Feladó: Hevesi Zoltán --
Tárgy: Libracio
A Pallas lexikonbol idezem be , hogy miert is latunk tobbet mint 50 % a Hold
felszinebol.
"Libráció
(lat.), a Holdkorong látszó középpontjába eső felületi pont ingaszerü
lengése a keringési és tengelyforgási idő egyenlősége, a Holdpálya alakja és
fekvése miatt. Ha a Hold körben mozogna a Föld körül egyenletes sebességgel,
pályája az ekliptikával esnék össze és Equatora e pályában feküdnék, akkor a
keringés és tengelyforgás teljesen egyenlő tartama miatt a Holdkorong látszó
középpontja mindig ugyanazon felületi ponttal esnék össze, és a Holdnak
mindkét polusát mindig egyszerre láthatnók.
Ámde a Hold ellipszisben futja körül a Földet, és igy a Föld csupán a Hold
H1 és H2 állásában (l. az ábrát) áll az első mm´ Holdmeridián síkjában; m
mindkét esetben a Hold látszó középpontja is. Egy negyed, illetve
háromnegyed keringés mulva a Hold H2 és H4-be jut és a tengelyforgás és
keringési időnek azonossága folytán az mm´ Holdmeridián ennek H1 és H3-ban
elfoglalt helyzetére merőlegesen áll. A Föld középpontjából néző megfigyelő
a Hold közepét K-ban látja, H2-ben nyugatra, H4-ben keletre az első
meridiántól. Ez a Hold hosszuságbeli L.-ja, melynek folytán valamely a
Holdtányér közepén fekvő folt egyhónap alatt 7° 54´-nyi ingást végez kelet
és nyugat felé. Miveltovábbá a Holdpálya közepén 5° 8´ 40˝-cel hajlik az
ekliptika felé és a Hold quatora ezzel még 1° 32´-nyi szögletet képez, a
Holdat majd egy pályája alatt, majd ennek felette fekvő pontból figyeljük,
miáltal ugy pólusai, mint foltjai majd északra, majd délre vándorolnak. Ezen
ingás, mely 6° 51´-et tehet ki maximumban, szélességbeli L. nevét viseli. Ha
végül a Holdat nem a Föld középöpontjából, hanem felületének egy A pontjából
figyeljük, ismét a Hold foltjainak látszó eltolódását észlelhetjük, mely
szerint p. H2-ben a K középpont helyett a K´ pontot tartjuk a tányér
közepének. Ezeltolódás tisztán az A pont fekvésétől függvén, ennek
változásával bármily iránybantörténhetik és tiszátn a parallaxishoz hasopnló
jelenség lévén, parallaktius L.-nak neveztetik. Maximumban 1°-nál valamivel
többre rúghat. Végül pedig ismeretes, hogy a Hold nem gömb, hanem a Föld
felé - habár kevéssel is - megnyúlt ellipszoid, melynek tengelye összeesik
az első mm' meridiánnal. Mivel ez a Holdpálya ellipticitása és az
ekliptikához való hajlása miatt nem mindig a Föld középontja felé mutat,
világos, hogy a Hold geometriai középpontja körül valóságos ingalengések
keletkeznek, melyek periodusa a Hold sziderikus hónapja, s melyek
amplitudója lényegesen a Holdnak a gömbalaktól való eltérésétől függ. Mig az
előbbi 3 L. tisztána Hold és Föld kölcsönös helyzetétől függő optikai
jelenség, addig ez utóbbi valóban lengő mozgás, melyet ezért fizikai L.-nak
szokás mondani. ezen lengés amplitudója egynéhány tizedmásodpercnyi értéket
nem haladhat meg, és ezért megfigyelése endkivül nehéz. A L. folytán, mely
különben a Holdkorong szélén álló képződmények felismerését nagyon
megnehezítheti, a Hold felületének felénél többet, t. i. 0,59 részét
láthatjuk. Ha a L. két szélső fázisában a Holdat különben egyenlő viszonyok
között fotografáljuk, és a két képet a sztereoszkópikus felvételekmódja
szerint egyesítjük, rendkivül plasztikus, a Holdat elnyujtott ellipszoidnak
feltüntető képet nyerünk.
/HEV/