Dátum: 2003. május 16., 16:56
Feladó: Tepliczky István --
Tárgy: Hajnali holdfogyi
A sors - véletlenül, de nem tiltakozva ellene - úgy hozta, hogy 15-én este
Tatára keveredtem. Az "ingerszegény" (pl. épp "netmentes" :-) környezetben -
szokásos életritmusomtól eltérő módon - igen korán vízszintesbe helyeztem magam,
hogy másnap kora hajnalban csörögjön az óra. Odakint egész éjszaka ragyogott a
telihold, nyugodtan olvasni lehetett volna mellette az udvaron, és az ég mélykék
volt.
Az óracsörgéskor a fényviszonyok már mások voltak. A holdfény megkopott, de még
nem az elfogyatkozás által, hanem csak attól, hogy már viszonylag alacsonyan, a
látóhatárhoz közel világott az éjszaka ura. Keleten pedig a közelgő hajnal első
jelei festették az eget - egyelőre csak halvány világoskékre. A fogyatkozás
látványosabb részének (a teljes árnyékos szakasz) kezdetén fogtam sétámhoz, jó
nyugati horizontot keresve. Tatán szerencsére elég könnyű ilyet lelni - csupán
valamelyik nagy tó partjára kell kilátogatni.
Az elmúlt napok nappali kánikulájához képes a hajnal iszonyú hideg volt -
szerencsére csak a hazatérésem után néztem meg a mindössze 4 fokot mutató
hőmérőt! (Talán el sem indulok, ha hamarabb. :-) A kristálytiszta időben a
fokozatosan elfogyó Hold lassan egyre mélyebbre szállt. Eleinte a fényéből nem
akart engedni, de testének fogyása lassan meggyőzte. Kár, hogy fényképezőgép épp
nem volt nálam - igazán impozáns felvételek készülhettek volna háttérben a
túlparti víztoronnyal, a gimnáziummal vagy éppen a tatai várral.
Közben a világosodás egyre kézenfekvőbb lett, a város is lassan ébredezni
kezdett - pár mazochista reggeli kocogóval találkoztam, akik közül volt is aki
észrevette, hogy valami "baj van" a Holddal. Igen, közben nagyobb részét
elvesztette, egy vékonyka "csík" maradt csak - nem, nem sarló, bár "normális"
esetben, újhold után nagy közelítéssel így és itt szokott kinézni, igaz,
ilyenkor az esti órákban.
Azután a hajnali (jeges) szellő egyre inkább a magasba kezdte emelni a tatai
Öreg-tó páráját - a víz ugyanis jóval melegebb -, télies ködcafatok kezdtek
úszni a levegőben. A hajnal mellett ezek adták meg a látványnak az utolsó
kegyelemdöfést. Sose fogjuk megtudni, mi történt még a Holddal a következő
percekben, visszajött-e a fény reá egyáltalán...
Hazafelé a hajnalban pazar tűzijátékot láthattam az égbolt túloldalán. A másik
tónál a verőfényben pecások dacoltak a "jeges párafüggönnyel", vadkacsák
vetették bele magukat a tóba (még a gondolatra is megborzongtam :-), és
fantasztikus madárdal, virágzó akác- és bodzaillat közepette állapítottam meg:
szép dolog hajnalban kelni - de utána még jobb visszabújni a jó meleg
ágyikóba...
Tepi