Dátum: 2003. június 17., 11:50
Feladó: Tepliczky István --
Tárgy: Mini elo-oracsbitu - I.
Előedző mini-oracsbitu a Fertő-tótól a Balcsiig, Burgenlandon keresztül
Az első szakasz (P/Sz)
Némi (alapos) vacillálás után 13-án, pénteken este 8-kor indultunk útnak
Porhandabubuval (Porhanda Zsolt) Budapestről egy gyorsvonattal Hegyeshalomig. A
habozás egyik oka az időjárás, pontosabban a klíma volt, amely akkor napok óta
35 fokot közelítő hőmérsékleteket hozott, s hát vállalkozókedvünk ellenére
mégsem vagyunk magunk ellenségei. Az "edzőtúrát" tehát eleve úgy építettük fel,
hogy a teker(g)és nagyobb része éjszakára essen.
A vonatos száguldás alatt kaptunk a hírt, hogy úticélunkban, Sopronban órák óta
szakad az eső. El is értük a csapadékzóna szélét Tata környékén, de ez már
szelíd kivitelű volt, sőt továbbrobogván világosodó felhőlukak is feltűntek az
égen. Fél 11-kor szálltunk le a Nyugat Kapujában, Hegyeshalomban. Nehezen
sikerült a határátkelés, az autópályáról elzavartak minket, a régi fapados,
időrágta, enyészetnyúzta határátkelőt kellett megkeresnünk. Igen furcsán néztek
is ránk, itt bizonyára mink voltunk az egész éjszaka az egyetlen átkelők. Láttuk
a szétrozsdásodott, de még mindig akár tankelhárításra is alkalmas régi
sorompóerődöket, de az aszfalt már a senkiföldjén is hihetetlenül simává vált -
és ez az érzés az egész osztrák tartózkodásunkat végigkísérte! :-)
Megtapasztaltuk a "sengeni" határőrizetet, ugyanis minden formaság után, már
beljebb, a határtól pár km-re jól megfutattunk két határőrt, aki a holdfényben
felfedezett bennünket. A régi, a településeken átvezető bécsi úton indultunk el
- hihetetlen, hogy valaha itt zajlott a teljes keleti forgalom -, majd a híres
szélkerekek felé vettük az irányt. Az éjszakában a telehold fénye melett meg is
álltunk közvetlenül az egyik alatt, hallgatva a 100 méter magas tornyon lévő 80
méter átmérőjű szélvitorlák működése közben keletkező elég félelmetes suhogást.
Az 5 szélermőmű együttes teljesítménye egyébként 2 megawatt tud lenni, s tényleg
jó helyre telepítették: máshol alig fújt a szél, itt ezen a dombháton viszont
határozottan.
Azután szép lassan leereszkedtünk a Fertő-tó körüli bicikliút közelébe. Takaros
osztrák falvak következtek, ahol a körforgalmak közepén mindenféle szobrot,
alkotást, jelenetet helyeztek el az autós szórakoztatására (ill. a hely
"propagandájaként"). Lámpa nélkül tekertünk, holdfényben, de talán még az sem
kellett volna - még a bicikliutak is annyira megbízható burkolatúak, hogy egy
pillanatig sem gondoltunk rá, hogy pl. szembejöhet egy kátyú. A Fertő-tó körüli
körút elég tisztes távolságban vezet, jó esetben is csak a tó körüli nádasban,
de sokszor fent a szőlődombokon. Egy helyen "eltévedtünk", s egy hosszú töltésen
begurultunk a tó felé, ahol egy kikötő, strand, bulihely várt bennünket - persze
teljesen kihalva az éjfél után csendben. De legalább gyönyörű holdfényes
felvételek készülhettek. A víz hőmérséklete az elektronmikus hőmérő szerint
+26,9 fok (!) volt.
Azután tekertünk tovább, lassan falva a falvakat. A bicikliút vonalvezetése
néhány helyen teljesen idióta, úgyhogy ezt megunva inkább a főutat választottuk
(minthogy mérsékelt volt a forgalom). Sopron még messze - a tó hossza ugyebár
vagy 40 km -, amikor hajnalodni kezdett. Elég komoly feladatnak tűnt az alkalmas
csucsukálóhely találása, hiszen az esti esőzéstől minden csuromvíz volt,
amellett centis szúnyogok kellették magukat. Nem sokkal napkelte előtt találtunk
egy kis magaslaton egy kápolnát, amely ideálisnak mutatkozott. A fent élénkebb
légmozgás megszárította a nyugati oldalán a füvet, a szélben a szúnyogok nem
virgonckodtak, a legfontosabb pedig, hogy ez épp az árnyékos oldal délelőtt!
Szétgurítottuk hát hálózsákjainkat, s az elmúlt napok egyik legegészségesebbjét
aludhattuk - közel délig!