Dátum: 2003. június 17., 23:42
Feladó: Tepliczky István --
Tárgy: Mini elo-oracsbitu - II.
Előedző mini-oracsbitu a Fertő-tótól a Balcsiig, Burgenlandon keresztül
A második szakasz (Sz/V)
Madárcsicseri és mélykék ég mosolygott ránk késő délelőtt, amikor magunkhoz
tértünk a kápolna oldalában. Messzire el lehetett látni, nyugat felé a Fertőt
határoló dombság, rajta megannyi településsel, a másik oldalon messze a tó,
körülötte a nádassal. Szőlőföldek között tekeregtünk tovább dél felé - több
helyen is tanulmányozhattuk a gépesített szőlőművelés fogásait, technikai
eszközeit. Azután elértük a határt, ahol csak biciklivel és gyalogosan lehet
átkelni (visszakelni) - az út persze rögtön rosszabb lett, a táj is
csúnyácskább. Sopronkőhidánál hirtelen hatalmas dombok kerekednek, ezek között
lavíroztunk, tavak mellett elhaladva.
Azután egyszercsak megérkeztünk Sopronba, keresztül a városon Szabó Sanyiékhoz.
Kedves fogadtatásban részesültünk, meg lettünk eteve-itatva, cserébe CD-írót
installáltunk :-), majd - ó, modern idők! - családi képeket nézegettünk,
szigorúan a számítógép képernyőjén. Persze az ők csemetéiket azért élőben is.
Jól fürödtük a teraszi gumimedencében, és Porhandabubuval mindketten jól
teljesítettük a gyermekszórakoztatás kötelezettségét (lévén közel hasonló korú
gyermekeink). :-)
Azután eljött a koraeste, mielőtt teljesen elaléltunk volna, elbúcsúzkodtunk, és
rövidke soproni városnéző tekergés után útnakindultunk Kópháza felé. Megúszván
egy kamionos szembetalálkát (a barom előzés közben talán egy méterre húzott el
tőlünk 150-nel, amely sebesség nagyobb részét nem mi képviseltük), átkeltünk
Burgenlandba. Valójában egy 14 évvel ezelőtti oracsbitu útvonalát idéztük fel
visszafelé, lerövidítvén a Sopron-Kőszeg közötti utat. A táj gyönyörű lehetett,
de leginkább a (nem túl vészes) szintkülönbségeket érzékeltük csak belőle. A
felkelő vérvörös teleholdat ugyanis hamar elnyelték a hirtelen megszaporodó
felhők, majd távolról villámlások fényei is meg-megjelentek. Mi rendületlenül
tekertük, toltunk (-tam) és gurultunk. Egy falucskában egy kisebb szórakozóhelyi
népibanzájba keveredtünk, valami szláv nyelvű rittyentősdit adott elő az
egyszemélyes zenekar, elég jól. Nem tudjuk, hogy mi lehetett az esemény, de több
tűzoltóautó is jelen volt. (A helyi tűzoltóság arrafelé komoly becsben van.)
Az említett falucskát elhagyva megtapasztaltuk a zivatarrendszerek drámai
kifejlődését, komoly és szinte folyamatos villámfényben nyomtuk tovább a
kilométereket. Nem aggódtunk, a falvak sorra jöttek, kiváló komfortos
buszmegállókkal. Mégis, sikerült elérnünk a (romantikus környezetű) kőszegi
határátkelőt, majd a város határát. Ekkor már viharos szél hordta a port, s
kapkodtuk a fejünket fedett helyet keresve. Ha már a város széli épülőfélben
lévő házat elszalasztottuk, egy boltíves társasházi bejárat alatt leltünk
oltalmat. (Budapesten az ilyen helyeket komoly vasrácsok, beléptető rendszerek
és harci kutyák őrzik - még jó, hogy ritkák errefelé a felhőszakadások!... :-)
Az égi áldás több mint 2 órán át tartott. Többtíz milliméter csapadék hullhatott
le, vastagon hömpölygött mindenütt a víz. A legközelebbi villámcsapás hangjától
percekig süket voltam. Azután meguntuk az ácsorgást, szépen megágyaztunk, s egy
kicsit jól elaléltünk. Amikor felébredtünk, már minden csendes volt, a víz még
folydogált, mi pedig életet leheltünk magunkba. Folytattuk a gurulást
Szombathely felé a lassan múló éjszakában. Herénybe betértünk, megnéztük Gothard
Jenő emlékeit, illetve kívülről az asztrofizikai obszervatóriumot. (Szerintem
sikerült a riasztórendszert is megdolgoztatnom egy kicsit, vártunk a szirénázó
autókat, de végülis nem jöttek.) Jó világos volt, amikor Szombathely főteréről
jópár SMS-t szétküldtem, gondolván, ha már én nem alszom, más is ébredjen föl.
:-)
Lassan felkelt a Nap, amikor a hátszélben lendületes tempóval Körmend felé
pedáloztunk. A lendületet látványos szivárványszínű melléknap-halojelenség
látványa törte meg, később pedig a sűrű talajköd-csomók fotózgatása vette el az
időt. De azért csak-csak szembejött végre Körmend, elidőztünk egy kicsit a jó
bővízű és az éjszakai csapadéktől kissé sáros színű Rába hídján. Azután
feltoltuk (-tam) a bringát a Hegyhátra, de a Hegyhátsál előtti utolsó
kilométerek előtt "elakadtunk", s vagy egy félórát aludtunk egy kocsma padján.
Azután csak-csak megérkeztünk Horváth Tibiékhez, aki egy kicsit meglepődött -
ugyanis hiába a korszerű telekommunika, az érkezésünk előjele csak-csak nem
érkezett meg ill. nem tudatosult benne. (Valójában pár órával elkéstünk -
előtte, szombat este nagy banzájt csaptak náluk, külföldi vendégekkel.)
Persze nekünk sok "szórakoztatás" nem kellett, hamarosan elnyúltunk,
Porhandabubu kint a fa alatt, én - rutinos módon - egy fedett tető oltalmában.
Nekem volt igazam, később jött egy kis újabb égi áldás, így Zsolt kénytelen volt
a hálózsákkal "behernyózni" fedett helyre, míg én édesdeden szunnyantottam.
Délutántájt jutott egy kis idő beszélgetésre a vendéglátóinkkal, a távcsövek és
pl. egy tombolán nyert ló (!) megtekintésére. A hagyományos hegyhátsáli
vendégszeretetben és jóltartásban részesültünk, bátran ajánlom, próbálja ki
bárki - de főleg biciklivel! :-)