Dátum: 2003. június 18., 11:09
Feladó: Tepliczky István --
Tárgy: Mini elo-oracsbitu - III.
Előedző mini-oracsbitu a Fertő-tótól a Balcsiig, Burgenlandon keresztül
A harmadik szakasz (V/H)
Azután vasárnap délután Hegyhátsálon is eljöttek a búcsú percei,
megszabadítottuk vendéglátóinkat magunktól. Tanulmányoztuk a szél járását, és
kelet felé indultunk útnak, Vasvár irányába. Kocsival ezt az utat már többször
megtettem, de persze töredékét sem láthattam, amit tekerve. A Hegyhát egy sík
tájnak tűnik, de néhol tekintélyes völgyek szabdalják át. A völgyekben falvak
lapulnak, de néha a domtetőn is ezt teszik. A térkép ettől teljesen
megzavarodik, majd tőle mi is. A lényeg: úgy eltévedtünk, mint a sicc, majd
megkérdeztünk egy "tévinformátor" hölgyet, amitől megjobban. Más faluba, más
irányba, más bolygóra érkeztünk, ahol pl. a bolygólakók közül négy egy teljesen
idióta kinézetű dzsippel száguldozott a véget nem erő ("csak 2 km-es") földúton.
Azután valahogy normalizálódott a helyzet, s felértünk egy dombtetőre, ahol egy
mesebli málnás-ribizlis fogadott bennünket. Vártuk a gonosz boszorkát is a
hétvégi házas, pincés "szőlőhegyben", de vasárnap este egy lélek nem lézengett.
A hatalmas méretű málnaszemek nagy hányada ezt igen megszenvedte. (Vagy másképp
fogalmazva: "Életük értelme beteljesedett..." :-) Ezt követően begurultunk
Zalaegerszegre, és meggyőződhettem róla, nagyon szép kis város, tele rengeteg
fával, parkkal. Ami persze a központjára nem éppen igaz, s az is feltűnt, hogy a
biciklisekkel igen mostohán bánnak. Dedikált bringaút sehol, ellenben
"biciklizni tilos" értelmű kresztáblákra bőven tellett. Még szerencse, hogy nem
foglalkoztunk velünk egyáltalán. Ellenben - minthogy a málnázás jól
előkészítette pocakunkat - kiadósan bepizzáztunk.
Elpilledt elmével hagytuk el Zegerszeget dél felé, a Lenti felé vezető vasút és
egy kideríthetetlen nevű patak völgyében, szolíd hátszélben és holdfény
társaságában Bakig. A hideg itt még nem is nagyon tűnt fel, de gyanús volt a
völgy közepén terjendő fehér masszaféle. Sikerült egy olyan útvonalat
kitalálnunk, ami mind az autóforgalomban, mind a szintviszonyokban elfogadható
kompromisszum, és az elképzeléseknek megfelelően kelet felé, a Balatonhoz vitt.
Ezt a 75-os utat jó szívvel ajánljuk mindenki figyelmébe - a többórás kerekezés
során alig pár kocsival találkoztunk! (Pedig nagyon féltünk az este 22 órakor
végetérő kamionstop "jótékony" forgalomnövelésétől.)
Sorban faltuk a falvakat, itt-ott megálltunk pihenni. Ahogy szintben egyre
lejjebb vezetett gurulásunk, és egyre több patakvölgyet metszettünk, úgy vált
egyre hűvösebbé, s ezzel együtt ködösebbé (!) az időjárás. Nem gondoltam volna,
hogy az elmúlt hőgutai napok utan a magammal vitt egy szál kis kardigánban hamar
és lazán szét fogok fagyni, ha csak egy kicsit is megállok. Épp ezért csak
ritkán álltunk meg, pl. a Zala hídján, kétszer is. Éjjel 3 körül értük el a
Batalont. Itt a sekélyke, jól felmelegedett víz miatt nem volt pára, ellenben a
felmelegedett hatalmas vízfelület éjszakai termiket játszott, az ég tele lett
gomolyos "dunyhafelhőkkel", ami "kiválóan" mutatott a túlpart (szerencsére)
egyetlen diszkócsápja. (Csak tudnánk, hogy hajnali 4-kor mi értelme és célja
volt az egésznek?) A szél gyengéden fújdogált a víz irányába, pótlandó a
felemelkedett meleg légtömegeket.
S ezzel a nagy utazás szinte véget is ért, a hajnali vonatig hátralévő pár
percben mégegy balcsiparti településnyit tekertünk. (Ahelyett, hogy a 10 centis
vízben megfürödtünk volna, a fülsüketítő békakórus között.) A vonat
Nagykanizsáról jött, bicikliszállító kocsistul. Azonmód elaléltünk, de
kényelmünk nem sokáig tartott, minthogy a tömeg fokozatos nőtt. Kábán, de
büszkén szálltunk le a Déliben, a hétfői közlekedési idegroham közepette,
megvonva a mérleget: kicsit több mint 2 nap (kb. 53 óra) alatt 330 km-t
tekertünk, ezzel az idei oracsbitu több mint fele távját teljesítettük,
zanzásítva.