MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #3860

Erdely fejedelme: ustokosoket eszlel
Kerdes az archivum fenntartojahoz
http://kiskun.mcse.hu/
Encke + Linear


Dátum: 2003. november 27., 12:16
Feladó: Keszthelyi Sándor --
Tárgy: Erdely fejedelme: ustokosoket eszlel


Babics László kérdezi a Csilla 3856-ban, hogy milyen
üstökösök látszódtak London felett, a pestis idején.

A Daniel Defoe által (is) leírt nagy londoni pestis 1664.
november végétől dühöngött 1665. szeptemberéig.
Már ő is említi, hogy a babonás és halálfélelemben élő  
nép az ugyanezen időszakban látszó üstökösöket teszi
felelőssé a döghalálért.

Két (jó fényes) üstökös volt ekkoriban: Hevelius 1664-es
és Hevelius 1665-ös üstököse, mivel mindkettőt Hevelius
látta meg először.

Az 1664-es üstököst Hevelius 1664. november 14-én
fedezte fel. Ez először hajnalban látszott, decemberben
volt a legfényesebb. Napközelsége 1664. december 4-én volt.
Aztán átment és megjelent az esti égen 1665 elején, akkor
is még szép fényes volt. Így azt hitték a kortársak, hogy ez
két különböző üstökös. Csak január-februárban látta a
köznép, akik még csak szabad szemmel nézhették, a távcső
akkor még ritka jószág volt.

De megjelent egy teljesen más üstökös. Az 1665-ös üstököst
Hevelius 1665. március 27-én fedezte fel. Ez április 17-én volt
a legfényesebb, akkor 0 magnitudós volt fénye! Csak
április 20-ig látszott, azután a Nap közelsége miatt már
nem láthatták. Pontos napközelsége 1665. április 24-én
következett be.

A lényeg, hogy ekkoriban két fényes üstökös volt, amelyet
a nagyközönség háromnak gondolt és látott. Nyilván,
nemcsak London felett, hanem az egész északi féltekén
jól látszódtak. hazánkból is látták nyilván.

Sok, egy tucatnyi magyarországi forrás maradt ránk.
Például szólnak ezekről az üstökösökről, akkori és későbbi
kalendáriumaink krónika-rovatai. Komáromi Csipkés György
egyenesen egy könyvet is írt és kinyomtatott. Naplójában
említi többek között: Rétyi Péter, Gyulafi Lestár, Hajn Gáspár.
Sőt megfigyelte és leírta, a naplót vezető Apafi Mihály erdélyi
fejedelem is!


Keszthelyi Sándor (Köszö)



   
Kezdőlap | Levelezőlisták