MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #4157

Ovodai Venusz atvonulas
Venuszatvonulas


Dátum: 2004. június 12., 2:04
Feladó: Kiss Vilmos --
Tárgy: Ovodai Venusz atvonulas


Szervusztok!

A magam részéről nem terveztem bemutatás tartását, de mégis másképpen
alakult. Már reggel 6 órakor beállítottam az órámat a középhullámú
Kossuth Rádióhoz. Láttam, hogy igen kevés a felhő az égen. Ennek nagyon
megörültem, mert az előtte való napok mind felhősek voltak.
7 óra körül elkezdtem az észlelésemet. Megpróbáltam a Vénusz légkörén
elhajló fényt meglátni, de nem sikerült. Valaki látta?
Az első és második kontaktust sikeresen észleltem és meg is mértem az
időpontokat. Ezután bemutattam a szomszádaimnak és a családomnak is.

Majd elvittem kislányomat az óvodába. Vittem az állványt is és a
binoklit is, hátha a csoporttársai is érdeklődnek. Félve megkérdeztem az
óvónőt, hogy megnézhetik-e a gyerekek is. 'Természetesen' volt a válasz.
Felállítottam az udvaron az állványt és bemutattam a csoportnak is.
Kérdezte az óvónő, hogy a testvércsoportnak is bemutatnám-e. Az igenlő
válaszom után ők is megnézték. Terjedt a hír, hogy valami érdekeset
lehet látni. A vége az lett, hogy az összes csoportnak bemutattam. Kb.
200 gyermeknek és 20 felnőttnek.

Számomra az volt a döbbenetes, hogy a 4,5,6 éves gyerekek mennyire
érdeklődőek. Mindegyik csoportnak elmagyaráztam, hogy mit lehet látni,
mi az a Vénusz, és egyátalán miért lehetséges az amit látunk. Mind a 200
gyereknek a megfigyelés alatt külön-külön mégegyszer elismételtem, hogy
mi az amit lát, hogy a Földünk kb. akkora mint a Vénusz, és milyen nagy
is hozzánk képest a Nap. Háromszor pakoltam mindent össze, majd megint
ki, mert mindig jött valaki, aki még nem látta a jelenséget. A 3 órás
bemutatás után érkeztem újra haza. Sikerült a 3. és a 4. kontaktust is
megmérni.

Sikerült egy pár fényképet is készíteni. Ezek megtalálhatóak itt:
http://www.kehidagold.hu/vili/album.php?tid=23
Bár a híradásokban azt mondták, hogy mindenképpen távcső kell a
megfigyeléshez, napfólián át szabad szemmel is látható volt a jelenség.
Reméltem, hogy a SOHO is készít majd képeket úgy, mint a Merkúr
átvonulásnál, de sajnos a SOHO számára csak megközelítette a Vénusz a Napot.

Az adatok:
Hely Budapest, Budafok.
I kontaktus 7:20'19"
II kont. 7:39'36"
III kont. 13:03'29"
IV kont. 13:22'35"

A binokli adatai:
20x60 (szovjet gyártmány)
némi színi hibával :(
Baader napfólia

Üdv.: Kiss Vili

   
Kezdőlap | Levelezőlisták