MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #4298

I. Magyar Mars Találkozó
Horváthtibi
Last minit
ajánlat


Dátum: 2004. szeptember 29., 13:09
Feladó: Külső hozzászóló --
Tárgy: I. Magyar Mars Találkozó


I. Magyar Mars Találkozó

2003 végén új korszak kezdődött a Mars megismerésében. Pályára állt a
bolygó körül Európa első Mars-kutató űrszondája, a Mars Express, január
4-én illetve január 25-én pedig két amerikai készítésű rover, a Spirit és
az Opportunity sikeresen leszállt az égitest felszínére. Az eltelt hónapok
során e három szerkezet rengeteg izgalmas felfedezést tett, többek között
bebizonyították, hogy a múltban valóban létezett folyékony víz a Marson.
Az I. Magyar Mars Találkozó célja, hogy a vörös bolygó iránt érdeklődő
nagyközönség felkészült hazai szakemberektől értesülhessen az elmúlt
hónapok legfrissebb eredményeiről és a Mars-kutatás várható jövőjéről,
valamint lehetőséget szeretnénk biztosítani a magyar „Mars-közösség”
kapcsolatainak erősítésére is.

Időpont: 2004. november 6., szombat, 9.00 óra.

Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar,
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.,
Északi Tömb, Konferencia-terem.

A rendezvény előkészítése és zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük,
hogy aki részt szeretne venni a találkozón, 2004. október 25-éig jelezze
szándékát az internet-oldalunkon ( http://www.marssociety.hu) található
on-line regisztrációs űrlap kitöltésével!

Program

9.00-9.15 Megnyitó
9.15-9.45 A Mars kutatásának távlatai és felelőssége
Almár Iván, csillagász, az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke
9.45-10.15 A Spirit és az Opportunity eredményei
Sik András, PhD-hallgató, ELTE Természetföldrajzi Tanszék, Mars
Astrobiology Group és ELTE Planetológiai Kör
10.15-10.45 A Mars-kutatás európai eredményei és tervei
Both Előd, csillagász, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója
10.45-11.00 „Az első emberes Mars-expedíció” című pályázat eredményhirdetése

Szünet*
A nyertes pályamunkák megtekintése
Mars-relikviák, -térképek és szakmai poszterkiállítás bemutatása
Robotépítő játszóház megnyitása

11.30-12.00 Életlehetőségek a Marson
Simon Tamás, az [origo] Tudomány rovatának vezetője
12.00-12.30 A marsi élet magyar elmélete – földtudományi vonatkozások
Horváth András, űrkutató-csillagász, Mars Astrobiology Group
12.30-13.00 A marsi élet magyar elmélete – biológiai vonatkozások
Szathmáry Eörs, evolúcióbiológus, Collegium Budapest és egyetemi tanár,
ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
13.00-13.30 Minták a vörös bolygóról: marsi meteoritok
Bérczi Szaniszló, planetológus, ELTE Általános Fizika Tanszék, Mars
Astrobiology Group és ELTE Planetológiai Kör

Szünet*
Marsi meteorit és holdkőzet-gyűjtemény megtekintése mikroszkóppal
Fórum: Diákok és a Mars
Bodó Zsófia, Fórika Előd, Gaál Bernadett, Turczi Dávid részvételével

14.30-15.00 Az emberes Mars-utazás nehézségei
Pázmándi Tamás, KFKI Atomenergia Kutatóintézet
15.00-15.30 Nemzetközi programok a Mars-utazás előkészítésére
Patkós Enikő, a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa
15.30-16.00 Grand-kanyontól a Devon-szigetig: első lépések a Mars felé
Kereszturi Ákos, PhD-hallgató, ELTE Természetföldrajzi Tanszék, Mars
Astrobiology Group és ELTE Planetológiai Kör
16.00-16.30 Térképek a Marsról
Hargitai Henrik, PhD-hallgató, ELTE Természetföldrajzi Tanszék és ELTE
Planetológiai Kör
16.30-17.15 Fórum: Jövőnk a Marson
A nap előadóinak részvételével
17.15-17.30 Zárszó

*(11.00-15.00 között büfé üzemel a helyszínen)


   
Kezdőlap | Levelezőlisták