Dátum: 2005. január 28., 11:53
Feladó: Keszthelyi Sándor --
Tárgy: Par sorban en is visszaemlekeznek...
Együtt fociztam Kulin Györggyel
Első csillagászati élményemben keveredett a félelmetesség és a
komikusság. Még 9 éves sem voltam, harmadikos általános iskolás,
amikor véletlenül belekeveredtem egy majdnem teljes napfogyatkozásba.
Már előző nap szóltak a tanárok, hogy másnapra hozzunk magunkkal
ablaküveg-darabokat és gyertyákat, így 1961. február 15-én, ezen a
hideg, tiszta, napsütéses szerda reggel ezekkel érkeztem a pécsváradi
iskolámba. Az első óra helyett egy szaktanár robogott végig az
osztályokon, elhadarva a napfogyatkozással kapcsolatos tudnivalókat.
Mi, éretlen gyermekek, alig vártuk, hogy meggyújthassuk a gyertyákat, jól
összecsöpögtethessük a padokat, és végre kormozhassuk az
üvegdarabokat.
Miután a kezünk, arcunk, ruhánk kellően kormos lett, kitereltek
bennünket az iskolaudvarra. A látvány félelmetes volt: a csaknem sötét
udvaron a sokszáz gyermek, mindenfelé furcsa árnyékhatás, egy-egy
égő gyertya fényével. Zsivaj, ordítozás, a nagy többség már kormos
arccal, vagy éppen kormozódás közben. Néhányan sírtak félelmükben,
vagy óbégattak a bekormozásuk ellen, menekülve a vásott társaik elöl.
Az égen csak egy vékony kiflivé csökkent napocska pislákolt. Igazi
világvége-hangulat alakult ki erre a 10-15 percre, amíg a jelenség a
legnagyobb fázisban, csaknem 98 %-os fedettséget produkált 08:51
körül.
Ugyanezekben a percekben Bulgáriában is jó idő volt. A totalitás
tengelyén, a Magyar Tudományos Akadémia által kiküldött tízfős
napfogyatkozás-expedíció tagjaként sikeresen észlelte és fényképezte a
teljes napfogyatkozást Dr. Kulin György is, aki akkor már 56 éves múlt.
Persze akkor én erről, mit sem tudtam.
Mindezt persze egyszerűbben is kifejthettem volna. Éspedig így: jó
47 évvel voltam fiatalabb nála. Mivel ez a korkülönbség mindig
megmaradt közöttünk, soha sem tudtam őt tegezni, hiába kérte később.
Sőt még a Gyurka-bácsi se nagyon jött a számra, leginkább Igazgató
úrként tituláltam, már ha a megszólítást nem tudtam kikerülni.
De ez még odébb van! Kisokos, nyitott, a világra rácsodálkozó,
falusi gyermek voltam. Sok minden érdekelt, de a csillagászat nem. 1967
tavaszán jött be a televízió képernyőjére Öveges József, és nagy
lelkendezéssel mutatta, hogyan lehet papírhengert sodorni két lencse
köré, és máris kész a csillagászati távcső! Ez már megbizsergetett. Apám
(talán kezdettől fogva) járatta az Élet és Tudományt, így amikor annak
1967. május 19-i számában megjelent Kulin György cikke „A
legegyszerűbb távcsövek és készítésük” címmel, már elhatároztam, hogy
nekem is lesz saját távcsövem. Írtam levelet a Lenin körút 96-ba (Uránia
Bolt) és megrendeltem egy tárgylencsét és egy szemlencsét.
Augusztusban megérkezett a küldemény, elkészítettem fekete
fotókartonból a csöveket, kipróbáltam egy távoli templomtornyon, és
augusztus 31-én hajnalban végre megláttam a Hold recés felszínét és
tucatnyi kráterét. Az 50 mm-es, egytagú lencsével látott kép:
lélegzetelállító, lenyűgöző, csodálatos, semmilyen szépséghez nem
foghatóan gyönyörűséges volt!
A megyei könyvtárból csillagászati könyveket kölcsönöztem.
Megvettem a Föld és Ég 1967. 3. számát, majd a kéthavi lap további
számait. A Sánc utca 3/b-ből (Uránia Csillagvizsgáló) csillagtérképet
rendeltem, és megkezdtem a csillagképekkel való ismerkedést.
Évkönyvet szereztem. 1968. őszén egy 45/300 mm-es ragasztott lencsét
kaptam, arra már 150-szeres nagyítást is mertem adni, és bolygókat is
nézhettem. Miután egy Pécshez csak elvileg csatolt falu (Vasas)
külterületén laktam, kiváló tanyasi egem volt. Így mindazt, amit csak
láttam az égen szabad szemmel, vagy kis távcsöveimmel: feljegyeztem
és a leírásokat, rajzokat elküldtem az Uránia Csillagvizsgáló címére.
Napot, Holdat, bolygókat, meteorokat, állatövi fényt, ellenfényt, Tyndal-
jelenséget, halokat. 1969 januárjától már változócsillagokat is néztem.
Kulin György leveleiben, pár sorban igazolta vissza rendeléseimet.
Kezdetleges észleléseimet kiadta az adatgyűjtőknek, így újabb
levelezőpartnerekhez jutottam. Nagy Sándor és Bartha Lajos egyengette
utamat az 1968–1969-es években. Beléptem a Csillagászat Baráti
Körébe, és a dr. Kulin aláírásával ellátott kis igazolványt büszkén
őrizgettem.
Még szebb égi látványokra vágytam, és 1970. tavaszán egy
150/1500 mm-es távcsőtükröt rendeltem meg az Urániától. Most utólag
értem: ezeket a tükröket nagyrészt Kulin György saját kezűleg csiszolta,
a maga fáradozásával, drága idejének ráfordításával, a kívánt átmérő és
fókusz figyelembevételével, és maga végezte a csomagolást,
nyilvántartást is. Akkor azt hittem, leveszik a polcról a tükröt és küldik. Így
igen türelmetlen voltam már, mire ez a kis fadoboz, tele vattával
megérkezett, és benne egy nagyon jó minőségű Kulin-tükör. Ennek a
tükörnek a távcsővé szerelésével nyílt ki nekem az Univerzum minden
érdekessége és szépsége!
A fizika jól ment, a matek még jobban a pécsi Építőipari
Technikumban, és a száraz középiskolai anyagot jól oldotta az éjszakai
csillagnézés. De 1970 elején közeledett az érettségi és a felvételi.
Dönteni kellett, hogy hol tanulok tovább: az ELTE matematika-fizika
szakán (és esetleg csillagász lehetnék), vagy a BME Építészmérnöki
Karán (és akkor az építészet mellett lehetnék műkedvelő csillagnéző). A
felvételi űrlapot adataimmal kitöltöttem, csak az intézmény neve
hiányzott, és dönteni nem tudtam. Írtam egy levelet Kulin Györgynek és
tanácsát kértem a további életpályámat illetően. Postafordultával
válaszolt nekem, a 17 éves falusi gyereknek. Egy teljes oldalt kitett gépelt
levele, melyben hosszan elemezte a lehetőségeket. Lényege az volt: túl
sok a csillagász máris, így ha majd végeznék, aligha tudnék csillagász-
álláshoz jutni. És ha mégis, a csillagászok fizetése elég kevés, a
megélhetéshez külön munkákat kellene vállalnom. Ezért mentem a
Műegyetemre, lettem építész, és amatőrcsillagász.
Lassan elérkezett az első személyes találkozás ideje. A hazai
csillagászat legnagyobb létszámú szervezete a Csillagászat Baráti Köre
volt, és ennek is a legnagyobb szabású rendezvényei az éves, később
kétéves CSBK Országos Találkozók voltak. A helyszíneket még ma is
fejből sorolom: Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Ózd, Veszprém,
Budapest, Szolnok, Kaposvár, Kiskunhalas, Szombathely, Debrecen,
hiszen ezeken mind részt vehettem. Persze Kulin György is, hiszen
nemcsak előkészítője, szervezője, előadója, aktív résztvevője volt
ezeknek a rendezvényeknek, de tanúsíthatom, hogy nagyon jól érezte
magát ezeken a seregszemléken. Látszott a csillogó szemein, fokozott
lelkesedésén, örömén, hogy ilyenkor nagyon boldog! Hiszen az általa
teremtett mozgalom lelkes tagjai jöttek össze három napra. Ilyenkor
töltekezett mindenki. Az előadások, a szervezeti kérdések megvitatása, a
kiállítások, a kirándulások, az esti távcsövezések vagy az asztalok
melletti időtöltés a hasonszőrűekkel: adta a további erőt mindenkinek az
amatőrcsillagászat lelkes folytatásához. Hiszem, hogy neki is!
Nekem Zalaegerszeg volt az első. A CSBK találkozóján 1970.
augusztus 12-én ott voltam, több mint kétszázad magammal. Akkor
láttam élőben Dr. Kulin Györgyöt, amint a megnyitó előadást tartotta.
Szépen, hangosan, nagy hangskálával, értelmesen beszélt. A szünetben
kiözönlött mindenki a Művelődési Ház előterébe, persze nem mertem
odamenni hozzá. Rágyújtott egy cigarettára, egyet szívott, majd a tömeg
közepén kiáltozni kezdett:
– Itt van-e köztünk az én levelezőtársam, Pécs mellől?
Irulva-pirulva odasündörögtem hozzá, illően bemutatkoztam.
– Ó, hát mi már sokat leveleztünk egymással! – mondta barátian,
kezemet hosszasan szorongatva.
– Köszönöm szépen az Igazgató úrnak a küldeményeket – nyökögtem.
– Tegezz kiskomám, nyugodtan. Látod, ez itt egy baráti kör. Meg
egyébként is: minden csillagász tegez, minden más csillagászt! – mondta
vállamat lapogatva.
Így történt hát, hogy megismertem. Bár sem akkor, sem később nem
mertem tegezni az említett korkülönbség miatt: egy szép atyai barátság
alakult ki köztünk. Hasonlóan lehetett ez sokszáz, sokezer más csillagász
barátjával is, nyilván.
1971 szeptemberétől 1977 júliusáig Budapesten laktam
kollégiumban, albérletben, mindig a budai oldalon. Így minden derült este
felmentem az Uránia Csillagvizsgálóba, és ott ténferegtem a kupolában,
vagy a tetőteraszon. Az első estéken még jegyet vettem, hogy a
távcsőbe nézhessek. Egy hét után már ingyen is belenézhettem a csőbe.
A következő héten már megmutatták a 200 mm-es refraktor kezelését a
bemutatók. Egy jó hónap után már rámbízták a távcsövet:
– Mi lemegyünk egy kicsit a Solemio-ba, ha jönnének az ápoltak,
mutassad meg nekik a Holdat!
Én meg nagyon örültem, ha jöttek érdeklődők, olyan érdekes volt a
gyermekeknek, vagy idős embereknek életükben először megmutatni
távcsővel a holdkrátereket. Ha meg nem jött senki: észlelhettem
kedvemre. Igen jó volt ez a műszer, főleg bolygókra, kettőscsillagokra, de
a budapesti ég ellenére a halványabb változók és a tömörebb mély-egek
is szépen látszódtak vele. A hosszú, hideg téli estéken sokat nézelődtem,
sokszor csak egymagam. Szigorúan mindig 22:00-kor zárt a
csillagvizsgáló. Társaim pár perccel előbb feljöttek, hogy gyorsan
bezárjunk, mert soha semmilyen jelenség kedvéért sem maradhattunk
tovább.
Kulin György az Uránia földszintjén berendezett műhelyben
csiszolta esténként a tükröket. Az ablakok észak felé néztek, így
láthattam már délután, amikor befelé jöttem. Az intézet igazgatója a
géppel forgatott alsórészre nyomta a felső tükörelemet, közbe rakta a
csiszolóporokat, megvizezve, néha felemelve, nézegetve. Amikor este
10-kor hazafelé mentünk, legtöbbször akkor is így láttuk a kivilágított
műhely ablakain benézve. Így volt ez 70 éves kora, az 1975-ös végleges
nyugdíjba vonulása után is.
Az Urániában egy nagyon jó közösséget alkottak akkoriban a
távcsöves bemutatást végzők. Egy nagy dolgozószobában gyűltek össze,
még azok is, akiknek aznapra nem volt beosztásuk, még borult idő
esetén is. Esténként 10–15 fő nyüzsgött itt: Torma Tibor, Piroska György,
Kelemen János, Mátis András, Kovács Zoltán, Kovács Péter, Peringer
Miklós, Habina József, Bán András, Gellért András, Hegyessy Péter,
Kenéz István, Pócs Mihály, Rigó Zoltán, Kovács György, Kunovits Jenő,
Szalma Sándor, Turák József. Könyveket, folyóiratokat nézegettek,
beszélgettek, észlelési terveket szőttek vagy feldolgoztak valamit. Fizikai
kísérletként kilógattunk egy zacskós tejet a déli homlokzatra és
hónapokig figyeltük sorsát. Egyszer egy elgázolt fekete kutya pár napos
tetemét lógatta valamelyikünk a lépcsőházi Foucalt-inga helyére.
Rádióvevővel figyeltük a budapesti taxisok vagy rendőrök beszélgetéseit.
Sokszor csak vitatkozgattunk, nem is mindig csillagászati témákról.
Hetente egyszer előfordulhatott, hogy a vita hevessége okán nyílt az ajtó,
megjelent Kulin György foltos köpenyében, és csendre intett bennünket.
Évente egyszer Uránia-napot szerveztek, talán Gyurka bácsi
januári születésnapja, vagy áprilisi névnapja környékére. Ezen esti
alkalmakra mindenki megjelent, akinek valami köze volt az Urániához,
sokszor a nagyelőadó is szűknek bizonyult. Oldottabb előadások voltak,
vicceket meséltek, nagy pohárköszöntő szövegek hangzottak el, ezekben
Róka Gedeon, Schalk Gyula, Zombori Ottó, Ponori Thewrewk Aurél járt
az élen. A Kőháti Attila operaénekes-geológus szép orgánuma adta meg
az alaphangot, majd egy-egy pohár fokozta, végül a csillagász-induló
eléneklése zárta az ünnepélyt. "Az esti csillagot, ha látod…" Ilyesmi volt a
ritkább. A napi munka volt az általánosabb. Jöttek a csoportok, nekik
előadást kellett tartani, a kupolában megmutatni legalább a távcsövet,
derült időben a látványos objektumokat is.
És már voltak amatőrcsillagászati lapok, azokba lehetett
megfigyeléseket küldeni, így az észlelésekkel is törődni kellett. A változós
megfigyeléseket Torma Tibor szedte össze havonta mindenkitől,
legépelte, a legvégére odaírta: „Dr. Kulin György director, Urania
Observatory”, szépen Kulinnal aláíratta, és úgy küldte el az Amerikai
Változóészlelők Szövetségének. Így biztosabban odaér, mondta sokat
sejtetően. Más észleléseket fogadott a Szentmártoni Béla szerkesztette
Albireo, megint mást a Bartha Lajos által készített Meteor, mindegyikbe
sok szép észlelés került innen. Aradi Katalin, Deicsics László, Róka
László, Závodi László, Vadász Sándor, Holl András, Mizser Attila,
Szerető Dániel, Motajcsek László kapcsolódott be itt a
megfigyelőmunkába.
Akkor azt hittem Kulin háta mögött, lopva kell az észleléseket
végezni. Utólag derült ki, hogy nemcsak figyelemmel kísérte, de ahol
tudta segítette, dicsérte is tevékenységünket. Ő már szakcsillagászként
bizonyított, most már inkább abban bízott, hogy a többezer távcsővel
ellátott tízezernyi érdeklődő némelyike majd nóvákat, üstökösöket talál,
vagy komolyabb észlelésekre is sor kerül a bemutató- avagy a magán-
csillagdákban. Tudott a „meteorosok” (nem a hullócsillag-észlelők,
hanem a Meteor-ban ténykedők) lelkes munkálkodásáról és bennük látta
a mozgalom kovászát, és további fejlődésének zálogát. Igaz, hogy a
Meteort favorizálta, ám a többi amatőrcsillagász lap is éppen olyan
kedves volt neki, és az utóbbiak szerkesztői és olvasóközönsége
szemében is népszerű maradt Kulin György mindvégig.
Még szólhatnék arról a sok csillagászati folyóiratról, amit alapított,
és amelyet minduntalan megszüntettek a magyar történelem zivatarjai.
Közülük talán a Föld és Ég volt a legsikeresebb, annak is a
legnépszerűbb Baráti Köreink rovatát állította össze évtizedeken át,
névtelenül. Számtalan cikket írt, sokszor neve feltüntetése nélkül, és
nemrég szemtanúja voltam annak a sziszifuszi munkának, amint valaki
megpróbálta összegyűjteni összes írását. Szerintem ez lehetetlen! Igen
sok kiadványba adott cikket, nyilatkozatot. Vannak közöttük napilapok,
ifjúsági lapok, ismeretterjesztő folyóiratok és az említett csillagászati
kiadványok. Még a könyvei is: nemcsak a távcső-világák kiadásai, hanem
sok más könyve: a gyakorlatias tükörcsiszolástól és távcsőépítéstől,
egészen a filozófiához közeli műveiig.
Nem tudtam, hogy meggyőződéses vegetáriánus, és azt sem hogy
komolyan focizott. Mindkettőről egy helyen és egy időben értesültem.
Békéscsabán, 1975. június 28-július 7-ig volt egy 10 napos bentlakásos
csillagászati továbbképző tanfolyam, melyen részt vettem, és így
mindennap láttam őt. A napi háromszori étkezéskor a közelében ülőnek
adta az általa nem fogyasztható étket, így jutott repeta sokszor nekem is.
Neki meg ilyenkor külön összedobtak valami húsmenteset a szakácsok.
Akkoriban jelent meg a Távcső Világa új, 1975-ös kiadása. Néhány
példányt lehoztak neki a nyomdából, akkor körbeadogatva mi láthattuk
először a hatalmas kötetet. Örült, hogy megjelent végre, mert évek óta
húzódott a kiadása. Akkor este hozatott néhány láda sört a
csoportunknak, melyet közösen fogyasztottunk el vele. Egy másik
délután a kollégium füves kertjében nagy focimérkőzést szerveztünk.
Ahogy választottuk a csapat tagjait, és mezesekre és mez-nélküliekre
osztottuk: Kulin György is beállt közénk. Már nem tudom vele voltam
vagy ellene, de Dinamó-gatyában, mez-telen felsőtesttel nagy hévvel
játszott, szép cseleket csinált és nem kímélt bennünket, igaz mi se őt.
Ekkor 70 éves elmúlt már, de mint mesélte sokáig rúgta a bőrt, korábban.
Hónapokkal később a Népsportban jelent meg róla egy interjú, amelyben
a riporternek elmesélte ezt a csillagászbarátokkal történt labdarugó
élményét. (Ezt a cikket volt a legnehezebb előkeríteni 29 évvel később!)
Szép ajándéka a sorsnak, hogy megérhette 1989-et, és a Magyar
Csillagászati Egyesület újbóli megalakulását. A 40 éves csipkerózsika-
álomból való feltámadást először az Urániába hirdették meg, de már
előzetesen olyan érdeklődés mutatkozott, hogy a rendezvényt át kellett
tenni egy nagyobb térbe: le a Duna-partra, az I. kerületi Tanács
Művelődési Házának nagytermébe. Csaknem kétszáz ember dörgő tapsa
fogadta Gyurka bácsit, amikor a színpadra lépett és üdvözölte a
megjelenteket. Az egyesület megalakult, az 1. számú tagsági könyvet Dr.
Kulin György nevére állították ki, és az egyesület tiszteletbeli tagja lett. Az
idős tudós ma is előttem van: jó fizikai állapotban látom, szellemileg
frissnek, boldognak. Már így is marad meg, mert akkor láttam utoljára!
Keszthelyi Sándor (Köszö)