Dátum: 2008. április 21., 18:33
Feladó: Tepliczky István -- tepi (a) mcse.hu
Tárgy: SIvatagi MDRS-só - 6. - Történések szünetmentesen
Kedves Naplóm! Továbbra is jókora elmaradásban vagyok veled, kérlek, ne vedd
zokon! De tudom, muszáj téged ápolnom, hiszen az emberi elme véges, a Mars
viszont halad tovább az útján...
Az előző nap technikai sikerei utáni rövid, mély álmomat a parancsnokunk riadt
hangja veri fel: "Te, leállt a generátor, és nem indul újra!!!" Mindez nekem a
legrosszabb alvási REM-fázis idején történt, a hirtelen ébredés az egész napomra
rányomta bélyegét. (Csak késő délután, hazafelé autózás közben 5 percet aludva
"ébredtem fel" véglegesen!) Tehát félálomban kikóvályogtam a tökéletes csendbe,
a generátorzaj-hiányos valóságba. Persze, hogy én sem tudtam semmit csinálni a
szerkentyűvel - ez nem az a világ, amelyben egy spárgával vagy épp
szigetelőszalaggal sikert lehet elérni. (Hogy végülis mégis, csak később derül
majd ki. :-) )
A rendszer persze ilyenkor átkapcsol a szünetmentes tápellátásra. Létezik egy
tartalék generátor, beindítottuk a leírás szerint, de hiába, továbbra is a
szünetmentes dolgozott, az energia pedig egyre fogyott. Riadt leveleket írtunk a
földi irányításnak (Mission Support), de a választ már nem volt módunk olvasni,
ui. végleg lefittyedt az áram, ezáltal megszűnt minden kapcsolatunk a
külvilággal! :-( Ugye, itt a távoli környéken nincs mobil térerő sem, pedig még
a közeli hegygerincre is felrohantam, komolyan véve azt a városi legendát, hogy
ott lesz majd...
Már majdnem megírtuk búcsúleveleinket - amikor csoda helyett megjelent Don! Ő
egy rezzenéstelen arcú gondnokféle fickó, a bázis materiális ellátmányainak
egyszemélyi felelőse, üzemeltetési főnöke. Mondások, legendák keringenek róla,
amelyben az is szerepel, hogy igen, egyszer láttak már arcán átfutni egy
halovány mosolyt is. :-) Ha szikár is, de barátságos, s határozott pedagógus
alkat. Hatalmas nyugalommal elmagyarázta, elmutogatta, milyen anomáliákat lát a
generátoron - a Parancsnokunk pedig lelkesen sorra helyrehozta. Ezekután a
generátor ugyanúgy nem indult, csak tovább nyűszített. No, ettől már Don is
lázasabb lett! Több elvetélt kísérlet után egy csavarhúzóval benyúlt valahová -
akár csak Mézga Aladár -, s mintha piszkált is volna valamit. Majd indított - s
erre elindult a mindenség! Ilyen nincs! Bár többet lehetett volna kihozni a
helyzetből (pl. "na ugye, milyen ügyes vagyok"?), bevallotta, nem igazán tudja
mi történt. Szóval Don szigetelőszalagja, spárgája a csavarhúzó!
A történetben előreugorva: másnap, a következő leállításkor sem indult újra a
generátor, újra csak nyüszített. Ekkor már nem estem pánikba, beszaladtam egy
csavarhúzáért, kihoztam, megkocogtattam a burkolatot(mint az elefántot egy légy)
- és rögtön újraindult! Esküszöm, ÉN SEM CSINÁLTAM SEMMI ÉRDEMIT VELE! Ez bizony
Don szelleme, akárcsak a "kanálhívők" körében Uri Gelleré. :-)
Közben egy "halottól" el kellett búcsúzkodnunk, Ákostól, akinek - szerencsétlen
egybeeséssel - épp most kellett ide a szomszédba, Párizsba "átrucannia", egy
nemzetközi Mars-konferencián előadni. Hát igen, a majdani Mars-utazásokat 6
fősre tervezik, amelyből a számítások szerint egyikük jó eséllyel odavész...
Ákos testét a kb. 70 km-re fekvő Greenriver-be szállítottuk, ott raktuk buszra
(Greyhand-re - amelyről a country-dalok szoktak szólni), előtte azonban közösen
megtekintettük a környék egyik legérdekesebb nemzeti parkját, a különös vörös
kőgombáiról híres Goblin Valley State Parkot. A természet eróziós munkája
érdekesen pusztította le a "puhább" részeket, így maradtak állva a
legkülönbözőbb "pofát vágó", réteges szerkezetű homokkő alakzatok, tengernyi
számban.
A fő látványosságnál csurig telt parkolót találtunk, ahol a Maci Laci
rajzfilmekből (mint irodalmi hivatkozásból) ismert kipakolós piknikelők
garmadája hemzsegett. Ami lényeges különbség a világ más tájaink szokásoshoz
képest: sehol egy vendéglő, bizsu és diszkó! Csupán egy tiszta és amúgy amcsisan
hatalmas méretű mellékhelység - olyan finom friss hegyi vízzel, hogy esküszöm,
ez volt itt Amerikában az első, számomra elfogadhato élvezetes ivóvíz! Hiperkék
ég, hihetetlen átlátszóság fogadott minket, a magasan álló Nap, az 1500 m körüli
magasság hamarosan megtette hatását: néhányan közülünk pillanatok alatt
rákvörösre égtek le - hát persze, ezúttal nem volt rajtunk szkafander! Kár, hogy
nem volt rajtunk, ugyanis ha csak minden csodálkozótól 1 centet szedünk az
élményért, bőven megtérült volna a belépő ára, sőt a későbbi greenriver-i olcsó,
de hihetetlen bőséges ebédé is.
Linkajánlóként a Népszabi Mars-blogja - más legénységi tagok írásaival is:
http://www.nol.hu/mars