Dátum: 2008. április 30., 23:59
Feladó: Tepliczky István -- tepi (a) mcse.hu
Tárgy: Sivatagi MDRS-só - utójáték - Apollo 13 és egyéb közhelyek!
Móni találta ki a hasonlatot - én csak plagizálok. Aztán nem is biztos, hogy jó
a hasonlat. Az Apolló 13-nál technikai hiba történt, és az ügyes emberi
"úrrálevés" oldotta meg a problémát. A mi visszatérő egységünk esetében - egy
csodálatos, a Sziklás-hegység közel 2 ezer méteres fennsíkjain, geológiai
csodáin töltött fárasztó nap után - autópályázás során az emberi irányítás
mondott némileg csődöt, s ez rántotta magával a technikát. A gyakorlatban
tapasztalhattuk meg, hogy az irányok a Világmindenségben majdnem mindegy, hogy
milyenek, ellenben tartósan haladni csak négy keréken lehet. S úgy, hogy alul
vannak, s nem felül. Kocsitetőn próbálva néhány tíz vagy száz méter után -
egyébként közelről nézve is nagyon látványos szikraeső kíséretében - előbb-utóbb
végetér a történet.
..Hogy esetünkben mégsem ért véget teljesen, elsősorban a korábbiakban sokat
cikizett amerikai megalomániának és gondosan eltervezett biztonságnak
köszönhettük. Egy 4500 köbcentis dzsipet béreltünk (ez volt a legkisebb alkalmas
méret a csomagok miatt!), amelyből nem spórolták ki a karosszéria megerősítését
sem. Ha esetleg ez összeroskad, Mars-küldetésünket pár évig gyászos mintaként
emlegették volna, majd szépen elfelejtenék. A történetben még az is hihetetlen,
hogy miután visszaálltunk lefelé mutató gravitációra, láthattuk, hogy tetemes
felszerelésünkben sem esett kár.
Nem mondom, hogy teljesen szenvtelenül vészeltük át lelkileg a történteket, a
feldolgozása egy daraig még eltart, fizikailag viszont alig esett karcolás
bárkin! Az esemény egyébként a nagybüdös éjszakában, egy végtelen hosszú
nyílegyenes autópálya-szakaszon történt, szinte teljesen nulla forgalom mellett.
Ezeregy mázli-tényező játszott közre a pozitív végkifejletben, de ha nagyobb baj
lett volna, akkor bizony az lett volna! A mentő csak kb. 20 perc után tudott
kiérkezni a semmibe, igaz, rögtön kettő is. Mondták, hogy "hát igen, az ilyet
nem ennyivel szokták megúszni"... Utána kijött az egyszem ügyeletes seriff,
látta, hogy élünk, csodálkozott, gratulált, gyorsan felvette a jegyzőkönyvet,
majd kirótta az alapbüntetést a pálya elhagyásáért (!) - hiszen a szabály az
szabály, a pályán kell közlekedni, és nem a környékén - s ezzel le is lett zárva
az ügy hivatalosan. Utána az autómentő gondjaira bízott minket, mostanáig nem
tudom, milyen fogásokkal állította talpra a kocsit pillanatok alatt. Átpakoltuk
hozzá mindenünket, majd kevés rábeszélés és némi fuvardíj nyomán - amelyről
szigorúan számlát adott! - elvitt bennünket a maradék szakaszon a reptérig. Így
sikerült elérnünk rég lefoglalt repülőutunkat. A többi ügyintézés telefonon, a
kártérítés a tulajdonosnak pedig a papírok birtokában a biztosító dolga.
(Érdekes, de nem ajzotta fel a kölcsönzőt annyira a történet, mint vártuk. Ill.
mint minket.) Hát ennyire egyszerű az ügymenet! :-)
Jelen sorokat az Északi-tenger olajkútjai fölött repülve jegyzem le az
éjszakában. És közben azon tanakodom, vajon a szellemlények képesek-e
jegyzetelni. De a szellemlények nem persze repülő sem kellene a repüléshez. Még
akár a Marsra sem!