Dátum: 2009. május 15., 13:24
Feladó: Hódi Gyula -- davejb (a) freemail.hu
Tárgy: Re: Galilei
Szabó M. Gyula>"Háát, ugye, megjelennek nálunk a csillagvizsgálóban, meg az egyetemen is időről-időre "világmegváltó tudósok", ..."
Gyula, az általad leírt problémát, amit az amatőr világmegváltók jelentenek, átérzem, és tisztában is voltam azzal, hogy ez a probléma jelentékeny fáradságot és időveszteséget okoz a hozzáértők számára. Ehhez hozzászólva, anélkül, hogy tudnám, pontosabban mi az ilyen esetekre kialakult gyakorlat, azt mondhatom, hogy egy jól teljesítő végzős fizikus vagy csillagász hallgatónak "szakmai gyakorlatként" lepasszolva a munkát időt takaríthatnának meg a hivatásos kutatók és oktatók. Szerintem egy felkészült diák is el tudja dönteni egy világmegváltó elméletről - némelyikről valószínűleg egy gimnazista is -, hogy hülyeség, de legalább tévedés-e, vagy érdemes lehet figyelmesebben szemügyre venni az elképzelést. Aztán lehet, hogy mindegyikről kiderül a gondosabb megtekintés során, hogy tévesek, működésképtelenek, ellentmondásosak stb. De ezt eldönteni már csak egy kiszűrt kevésről kellene, ami lényeges különbség.
Elfogadom, hogy kellemetlen az ilyen embereket leszerelni, de az az érzésem, hogy ha készségesen fogadnak mindenkit, csak annyit kérve, hogy egy munkatársnak írásban adják át - nem megkövetelve a disszertáció-alakzatot - az elképzelésüket, amelyre mindenképpen kapni fognak egy írásos (szűkszavú) értékelést, akkor az erősködő világmegváltók is kezelhetőbbé válnának. A diák pedig megnézi, lehetőleg az újra nyitottan, és mehet egy félautomata válasz.
Intő példaként ott állnak azok a világmegváltók, akiknek az elképzeléseikről MA már tudjuk, hogy hasznosak és fontosak voltak. Einsteint gyakran állítják ki a zseni mintapéldányaként, de az tény, hogy amikor ő egy új és érthetetlen elmélettel előállt, akkor a kozmológia már meg lehetett győződve arról, hogy már minden fel van fedezve, már csak a részleteket kell finomítani. Most is vannak már ismertté vált furcsa elméletek, amelyek elhamarkodott megsemmisítése újabb példákkal gazdagíthatná a tudós közösség merevségének híres eseteit. Szóval ha tetszik, ha nem, sajnos a tudomány papjai kénytelenek foglalkozni a nem nyilvánvalóan, bizonyítottan rossz ötletekkel, különben az utókor esetleg őket fogja híres akadékoskodókként kipellengérezni.
Ám én nem bíráltam a megjegyzésemben senkit, hiszen nem tudom, hogy bírálható-e valaki, én csak az összegyűlt tapasztalataim alapján eresztettem meg a találgatást arról, hogy vajon ma már megkapja-e a kellő figyelmet egy ismeretlen, különösen ha nem is elméletről, hanem megfigyelésről van szó.
Node visszatérve arra, amiről én szóltam: elismerem, Galileinek nyilván nehéz helyzete volt, a tudósnak is nevezhető csoport a kontinensen szétszórt kevés emberből állt, akiknek a képzettsége is változatos volt. Ráadásnak ott volt a vallás, amely furcsa módon még ma is képtelen szűklátókörűségre és vitaképtelenségre tud formálni sok embert.
Ámde Illés Erzsébet írása a Neptunusz azonosítása körüli huzavonáról és hivatásosok akadékoskodásáról vagy gondatlanságáról bőven a XIX. században jár. Kitűnő műszerek és kiformálódott tudományos gondolkodásmód birtokában történt az, ami. Nekem épp ez volt az, ami szöget ütött a fejembe. Az a gyanúm, hogy ma a sokkal fejlettebb megfigyelő és elemző technikai park, és az időközben összegyűlt tudás mennyisége az, amivel többek vagyunk, a hozzáállásról elképzelhető, hogy pontosan ugyanúgy működik. Elképzelhető, többet nem is akartam állítani.
Üdv: egy másik Gyula