MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #6594

Keszthelyi Sándor Szilva Zoltán (Tát)


Dátum: Sun, 6 Dec 2009 22:08:06 +0100
Feladó: Keszthelyi Sándor
Tárgy: Szilva Zoltán (Tát)


Szilva Zoltán 1946-ban született. Táton lakott, ebben a Komárom-Esztergom megyei nagyközségben, Esztergom és a Duna közelében. Természetkedvelőként korábban a barlangászat volt az időtöltése. 1978-as születésű Ildikó leányának kicsi kora óta meglévő csillagászati érdeklődése hozta az amatőrcsillagászok közé. A közeli Mogyorósbánya táboraiban vettek részt, de a távoli Pécsvárad nyári csillagászati táboraiban is törzsvendégek voltak az 1990-es évek elejétől ők: a Tátikák.

1994-ben végigbuszozta a Pécs-Casablanca utat, hogy Marokkóban ott állhasson ő is a gyűrűs napfogyatkozás tengelyén és láthassa ahogy az Atlanti-óceánba merül a Nap karikája. 1999. augusztus 11-én pedig Pakson állt velünk a holdárnyék közepén és a teljes napfogyatkozást nézte. 2003. november 20-án a nagy sarki fényünk csodálója volt.

Az utóbbi években kinn élt kis nyaralójában és kora tavasztól késő őszig munkálkodott kertjében. Esténként a kiváló ég látványában gyönyörködhetett. Ott volt a Táti Napóra Találkozón és tervezte, hogy 2010-ben Pécsre jönnek "napóráskodni". Még elküldte postán az új esztergomi napóráról szóló cikket tartalmazó 2009. okt. 3-iki hetilapjuk egy példányát. Akkor beszélhettünk utoljára, mert betegségének hetei következtek.

Szilva Zoltán 2009. december 4-én este 23 órakor hunyt el. Kedves barátunk személyét és a vele töltött időt szívünkben őrizzük!

Keszthelyi Sándor (Köszö)

________________________________
Pécsi Tudományegyetem
"Magyarország első egyeteme"
A Pécsi Tudományegyetemé az Év Campus Honlapja
Ez a levél hivatalos Anti-Vírus programmal ellenőrizve
Kérjük, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt a levelet!


   
Kezdőlap | Levelezőlisták