Dátum: Tue, 12 Jan 2010 21:16:14 +0100
Feladó: Keszthelyi Sándor
Tárgy: Szutor Péter: Egy nyugdíjas amatőrcsillagász
Szutor Péter élt 1922-től 2010-ig. Amatőrcsillagászként élt 1985-től 2010-ig. Azt, hogy miként lett amatőrmozgalmunknak és sokunknak barátja, ő maga írta le 1997-ben. A Meteor 1997. februári számában megjelent írásának idézésével emlékezünk Péter bátyánkra, ahogy - eleinte - kedvesen hívtuk: "A legöregebb kezdőre".
Egy nyugdíjas amatőrcsillagász
1982. február 15-én mentem nyugdíjba, amikor 60 éves lettem. Jól emlékszem, hogy amikor rámszakadt a sok szabadidő, alig tudtam mit kezdeni vele. Sokat olvastam, kiállításokat, múzeumokat látogattam. De jobb híján a Rubik-kocka is elszórakoztatott. Az első hetekben kaptam a Nyugdíj Intézettől egy ajánlati listát, amelyben éppen ezzel a gonddal foglalkoztak. Az ajánlások között szerepeltek a múzeumok, kiállítások, különböző rendezvényeken való részvétel, a helyi nyugdíjas klubok látogatása stb. A fővárosban laktam, a vállalatunknak, ahonnan nyugdíjba mentem, igen jól működő nyugdíjas klubja volt. Hetenként találkoztunk. Mindig volt valami műsor vagy előadás. Mindez azonban meg kell állapítanom, az időmnek csak kis részét foglalta le. (Bérházban élő nyugdíjasnak még egy kis házkörüli munka se jut.) Beláttam, hogy a teljes értékű elfoglaltsághoz valami hobbi kell.
A véletlen hozta úgy, hogy amatőrcsillagász lettem. A fiam névnapi ajándékként megvette A távcső világa c. könyvet, amelyet hamarosan kiolvastam. A csillagászat persze régebben is érdekelt, de csak úgy messziről. De például olyan távcsőbe, amellyel a Hold kráterei is látszanak, nem volt alkalmam belenézni hatvanéves koromig. A könyvekben szebbnél szebb képek vannak, de milyen lehet a látvány távcsőben? Egyre inkább belém fészkelte magát a kíváncsiság. A távcső világa a csillagászat egész területének ismertetése mellett részletesen foglalkozik távcsőkészítéssel is. Mégpedig olyan alapossággal, hogy az útmutatások alapján bárki elkészítheti az anyagilag is elérhető távcsövet. Elhatároztam, hogy én is építek egy távcsövet. Közrejátszott ebben az is, hogy közeledett a Halley-üstökös, és szerettem volna távcsövön keresztül fényképet készíteni róla.
Jó, jó, de hogyan fogjunk hozzá? Hol találok társakat, akiknek a tanácsát érdemes meghallgatni? Szerencsére A távcső világa erre is adott támpontot: a 953. oldalon felsorolta a hazánkban működő csillagvizsgálókat és szakköröket. Akkor Pesterzsébeten laktam, és milyen szerencse, Pesterzsébet is szerepelt a felsorolásban, de amikor utánajártam, kiderült, hogy a Csili kultúrház szakköre már megszűnt, a társaság átköltözött a csepeli Munkásotthonba. Itt végre barátokra találtam, akikkel közösen használhattam a Munkásotthon tetejére épült 50 cm átmérőjű tükrös távcsövet, hazánk akkori legnagyobb amatőr távcsövét. Ez azonban nem elégített ki, mert a heti egyszeri alkalommal gyakran fogtunk ki borult eget. Hiába, csak a saját távcső az igazi, amit akkor használhatok, amikor nekem tetszik.
Közben minden alkalmat megragadtam arra, hogy ismereteimet bővítsem. Eljártam az Uránia Csillagvizsgálóba, sorra hallgattam Kulin György nagyszerű előadásait. A Planetárium műsorait szinte kívülről fújtam. Nem restelltem beiratkozni az Uránia felnőtt szakkörébe sem, bár a szakköri tagok között annyira voltak felnőtt korúak, hogy mindegyikük az unokám lehetett volna. Később is sok időt töltöttem fiatalok között, akikkel jól éreztem magam, és tudom, hogy ők is befogadtak.
1985-re elkészült a Távcső! Tükrének átmérője ugyan csak 16 cm volt, de még éppen elfért a szerkezet erkélyünkön. Sajnos a nagy célt - a Halley-üstökös lefényképezését - nem tudtam megvalósítani erkélyünk rossz fekvése miatt. Ráadásul a Halley-üstökös 1985-86-ban egyáltalán nem nyújtott olyan feltűnő látványt, mint előző, 1910-es látogatásakor. A nyolcvanas évek végén megépítettem egy 25 cm-es átmérőjű tükrös távcsövet, amelyet a Magyar Amatőrcsillagászati Társaság kötcsei telkén állítottam fel. Több száz éjszakát töltöttem el itt fényképezve, ismerkedve a csillagos ég csodáival. Az Orion-ködről készült képemmel második díjat nyertem az 1990-es Asztrofotós pályázaton, 1991-ben pedig a magyar amatőr csillagászok közül elsőként fényképeztem le egy szupernóva-robbanást egy távoli extragalaxisban.
Még nagyon sokat tudnék írni, hiszen tizenkét év alatt annyi minden történt. Írhatnék a csillagászok országos találkozóiról, a nyaranta az ország minden táján rendezett csillagásztáborokról. Különösen nagy élményt jelentettek a meteormegfigyelő táborok éjszakái. Aki már látott fényes tűzgömböt, "hullócsillagot", annak felejthetetlen élményt jelentenek ezek a programok.
Az évek során többször felmerült, hogy szinte egyedülálló "jelenség" vagyok az amatőr csillagászok között azzal, hogy nyugdíjas korban kezdtem a pályát. Nem hiszem, hogy csodabogár lennék. A dolgok szerencsés állásán múlott, hogy erre az útra kerültem. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon nehezen találnak egymásra a csillagászat, e nemes hobbi művelői. Nagyon jó lenne, ha a nyugdíjasokat tájékoztatnék erről a lehetőségről, amit akár a Nyugdíjintézet is megtehetne: nyugdíjba vonuláskor amúgy is mindenki kap tájékoztatást a szabadidő hasznos eltöltéséről.
Szutor Péter (Zalaszabar)
Forrás: Meteor 27. 1997. febr. 2.(248.) sz. pp. 57-58. Szutor Péter: "Egy nyugdíjas amatőrcsillagász" címmel, az "Olvasóink írják" rovatban megjelent cikk.
Keszthelyi Sándor (Köszö)
________________________________
Pécsi Tudományegyetem
"Magyarország első egyeteme"
A Pécsi Tudományegyetemé az Év Campus Honlapja
Ez a levél hivatalos Anti-Vírus programmal ellenőrizve
Kérjük, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt a levelet!