Dátum: Wed, 23 Mar 2011 02:47:42 +0100
Feladó: Hódi Gyula
Tárgy: Re: A Média
Kedves Emese, a véleményért kövezés nem járhat. A véleménye lényeges, és ígéretes. Égető szükség volna a természettudományok becsületének visszaadására az alapoktatásban, égető szükség lenne arra, hogy a tudományokért felelősséget vállaljanak azok kiemelt helyzetűvé vált művelői, és hangosan emeljenek szót a tudomány követelményei mellett, és a tudományos látszatot nyereségvággyal súlyosbítva bitorlók ellen. Égető szükség volna arra is, hogy a természettudományos ismeretekkel rendelkező médiamunkások, szakírók, szakértők és társaik ne csak az átlagsurmó számára teljesen észrevétlen cikkekben számoljanak be valamilyen tudományos jellegű érdekességről - bár ezzel elvégzik azt, amit az iskolázottabb kisebbségért tehetnek -, hanem tettleg vállalják a harcot az átlagsurmó agyát meghódított ostobaságok ellen, és hallassák ők is a szavukat amellett, hogy ez nem jól van így.
Ámde: hadd általánosítsunk. Mert megvan rá a jó okunk. A média nem látszik szeretni a fogyasztót fárasztó ismeretek terjesztésével elfoglalt oldalakat, perceket, kilobyte-okat. Azok, akik mégis megteszik a magukét a tudományos ismeretek nagyon is vesztésre álló csatájában némi térnyerés érdekében, azok a kivételek. És kevesen vannak. Vannak, hálistennek, én is elégedetten olvasok értő, komoly, érthetően szóló és főleg: nem csak félig igaz ismeretterjesztő vagy csak hírközlő írásokat. Természetesen szaklapokban, szakfórumokban ez elvárás, amit nyilván (?) mindenhol teljesítenek is, de nem azok fogyasztóit kell megnevelni, hanem azokat, akik ezeket messziről kerülik. Vagy észre sem veszik.
Mutatok egy példát a féljóra. Részlet egy tegnapi hírből a hirado.hu-n a LEGO-Gagarin produkcióról (az ötletet egyébként elismeréssel fogadtam): "Jurij Alekszejevics Gagarin főhadnagy 302 kilométeres magasságban, 108 perc alatt kerülte meg bolygónkat az 1800 mérföld/órás sebességgel száguldó Vosztok 1. űrhajó fedélzetén. ... 1961. április 12-én az első Földlakó sikeresen kitört bolygónk tömegvonzásából."
A hír jó, hasznos, értelmes, csap éppen nem annyira pontos, mint amennyire pont ugyanekkora fáradsággal lehetett volna. Tekintsünk el a nagybetűvel kezdett "Földlakó"-tól, akkor is marad három apró pontatlanság. Egyrészt annyit rászánhatott volna a hír megfogalmazója (ha már önmagukat nevezték meg forrásnak), hogy nem mérföldben adja meg a távolságot. De azoknak, akik ezt a listát olvasgatni szokták, nyilván azonnal szemet szúr a számérték. Inkább 18 ezer mérföld lesz az. És a bekezdés végén a szokásos lózung: kitört bolygónk tömegvonzásából. Hát, akkor bizony elszállt volna a messzeségbe szegény Jurij Alekszejevics, de a Föld tömegvonzása szerencsére mégiscsak erősebbnek bizonyult, és a pályán tartotta őt.
Apróságok, elismerem? Ha nem most olvastam volna a dohogását, akkor el is feledkeztem volna már róla. De az, aki ezt a szöveget írta, nyilván elégedett volt magával, és alapjában véve elégedett is lehet, csak mégsem tökéletesen. Az a kérdés, hogy ez a hír, amelyben többnyire minden jó, megérdemelné-e azt a kitüntetést, hogy a többnyire primitív természettudományos tájékozottságú - nem műveltségű, erről már szó sincs - médiamunkások sorából kiemelve fejet hajtsunk előtte, mint aki őrzi a média becsületét?
Általánosítunk, mert általánosságban azt látjuk, amit látunk, és ami a kesernyés általánosításra bőven megadja az okot.
De még valami: a MÉDIA szót különböztesse meg magában, ha méltónak érzi magát rá, a mára név nélkül maradt, korrekt, mértéktartó, érthető és tájékozottságot adó tömegtájékoztatási valamitől, amely a médiánál csak néhány jó szándékú, iskolázott, tájékozott, kitartó és jól fogalmazó emberrel több, sajnos. Az emberek nem hívják politikusnak a polgármesterüket vagy az országgyűlési képviselőjüket, ha az illető jól dolgozik, és az érezhető róla, hogy tenni próbál azokért, akik őt ezzel megbízták. Politikusnak hívni ma csak a világtól elzárkózott, felső körökbe lépett, a maguk pecsenyéjét sütögető köztisztviselőket szokás. A média sem az újság, tévé, rádió, hírportálok együttese, hanem csak az a része, amellyel minden nap találkozunk, és amelyről bizony úgy általánosítunk, hogy a média egy szar. Ha valaki a médiáról mond rosszat, abból bátran kivonhatja magát az, aki erre méltónak tartja magát, és nem kell megsértődni.
Nem megsértődni kell, hanem észrevétetni magukat. Ha nekünk maga szerint fel kell hívnia a figyelmünket arra, hogy vannak azért a médiában rendes emberek is, akkor ez önmagában jelzi, hogy nem túl feltűnőek. Nem hibáztatom ezért őket, de amikor kivonják magukat a média becsmérlő hatásköréből, gondoljanak arra, hogy azon kívül, hogy az ő tudásuk teljesebb, és az ő kezükből kikerülő anyagok megérdemlik az olvasó elismerését, eleget tettek-e eddig azért, hogy észrevehetőek legyenek a média mocska mögül, eléggé megpróbálták-e magukra vonni az átlagsurmó figyelmét egy-egy kicsi, de jól adagolt érdekességgel. Nem elég kerülni az áltudományokat. Aki azt akarja, hogy ezért méltassák, az ellene tegyen valamit.
Viszont van egy probléma. Ezt tudjuk jól mindannyian. Egy természettudományos kiadvány, periodika munkatársaival nemigen kell most foglalkoznunk, de a média egyéb területein próbálkozókkal igen. Ők, maga, az összes okításra termett, felvilágosult ember fölött mindig ott van egy főnök. Aki fölött valahol ott van egy olyan főnök, aki vitát nem igényelve elvárja a médiatermék lehető legnagyobb fogyasztásának elősegítését. És a médiamunkás, ha nem akarja, hogy lapátra tegyék, kénytelen úgy megírni és átírni a cikkeit, hogy az a főnökének tetsszen. Ahhoz pedig, sajnos én erre az általánosításra juthattam már évekkel ezelőtt, még a hajdan komolynak és mértékadónak tekintett médiaelemek is előveszik a vásári stílust. A figyelemfelkeltés primitívebb fogásait, az "unalmas" részletek elhanyagolását, és érdekességre, emlékezetesre való feszült törekvést. És a becsületen kis folt esik, de a médiamunkás óvja az önbecsülését, és azt mondja magának, hogy megteszi, amit megtenni hagyják.
Helyes. De a médiában dolgozó, a problémát egyáltalán felfogni képes, az "én mindig hülye voltam a matekhoz" típusú büszke kijelentésektől magát távol tartó embernek fel kell tennie magában azt a kérdést, hogy valóban joga van-e azon háborogni, hogy egy ilyen szempontból nem sokat számító, lényegében ismeretlen, ám mellesleg az ismeretterjesztéssel önként fáradozók által működtetett kis levelezőlistán az általában a média által terjesztett ostobaságok kapcsán elméletileg az ő, nem utolsósorban pedig tanult kollégái becsülete is beszennyeződik. Én készséggel elismerem, ha maga ezt mondja, hogy alkotó tagja egy olyan apró embercsoportnak, akik ezt a mocskot nemcsak viszolygással kezelik, hanem tehetségük szerint szembemennek vele. Tulajdonképpen itt senkiről sem volt szó úgy, hogy a behatárolás, a "média" csúfnév leszükíthető legyen rá és környezetére. De higgye el nekem, akiről semmit sem tudhat ezen a hosszú szónoklaton kívül, hogy sok éve hiába panaszkodunk egymásnak itt és máshol amiatt, hogy az emberek még a csillag és a bolygó szavak jelentését sem tudják megkülönböztetni, ugyanakkor nem léphet emberek közé az, aki nem tud legalább néhány összefüggő mondatot elmondani a balladai stílus sajátosságairól, idézve Arany Jánostól, mondjuk. És ezen a tragikus felemásságon még az oktatásügyi fővezetők sem gondolkodtak el eddig annyira, hogy annyit mondjanak, hogy teringettét. És az állam által fenntartott tudományügyi székesegyházak magas rangú tagjai még egyszer sem hozták szóba, hogy a percenként nem is tudom, mennyiért baromságokat improvizáló asztrológusokat és társaikat hasonlítsák már össze a büntetőjog szerint börtönbüntetésre ítélhető átlagos csalókkal, hátha érdekes egyezések lesznek megfigyelhetők. Mivel mi ilyesmin sokszor eltöprengünk, és maga az Egyesület sem sok jelét adta eddig annak, hogy testületileg a hangját kívánná hallatni egy provokatív kiáltványban, ezért a szomorúságunk állandósult. Ezek után ha bármelyikünk körülpillant, azt láthatja, hogy mindenhol ott úszik a moslék, és még az ismeretterjesztő jellegű, de legalább szándékú hírek, cikkek íróira is gyakran ráférne egy kis utóképzés. Az adódó konklúzión már nem lehet csodálkozni.
Kedves Emese, maga nyilván jól látja, hogy ezt az egész filozofálást jóval rövidebbre is lehetett volna tömöríteni, de akkor kissé bántó éle lenne, szándékomtól eltérően. De azoknak a kollégáinak, akik becsületéért szót emelt, tömören összefoglalom a lényeget. "Ha nem emlékszünk arra, amit tettél, akkor nem tettél eleget. Tűnj ki, és akkor már megsértődhetsz, ha még mindig elfelejtünk külön szólni rólad."
Üdvözlettel: Hódi Gyula