Dátum: 1998. november 10., 22:08
Feladó:
Tárgy: Az Oracsbitu '98 hiteles tortenete - elohang es indulas
Az 1998-as Oracsbitu igaz története (1/8. rész)
Előhang
Talán leginkább azzal kellene kezdeni, mit is takar ez a nagyszerű rövidítés
- OrAcsBiTu. Nos egy igazán fellengzős mozaikszó kíván lenni: Országos
Amatőrcsillagász BicikliTúra! :-) Az első oracsbitu jó 16 évvel ezelőtt
szerveződött, eredetileg talán azzal a céllal, hogy egy mobilis csillagászati
megfigyelési akció legyen, illetve hogy segítségével úgymond feltérképezzük
kishazánk csillagászkodásra legalkalmasabb területeit. Azután hamar rájöttünk,
hogy a napi tekergés után nemigen van erőnk éjszaka az égbolt szépségeit
bámulni. Viszont nyaranta bejártuk hazánk legeldugottabb zugait, többszörösen
is. Azután egyre többször ki-kitekintgettünk a környező országok magyarlakta
területeire, először Ausztriába, Burgenlandba - még a rendszerváltozás évében
-, majd az utóbbi esztendőkben kétszer Erdélybe valamint Szlovákiába. (Hejha,
ezeknek a nagyszerű túráknak a történetét is meg kellett volna írni, de rögtön
utána mindig történt valami olyasmi, ami lefoglalta a krónikás - jelen
személyem - agyát, később pedig gyorsan elhomályosultak a finomabb részletek.
Most igyekeztem gyorsan cselekedni ennek megelőzésére.)
A társaság - hűen azért az elnevezéshez - általában amatőrcsillagász körökből
szerveződik, kiegészítve egy-két ismerőssel, baráttal, barátnővel, kedvessel
- mikor hogy. Az őseredeti csapatból az idők folyamán csupán egyetlen emberke
maradt mindvégig hű az akcióhoz, Spányi Speti. Az idén sajnos éppen ő nem
tudott velünk tartani kivételesen - szabadságolási nehézségek folytán. Ezekután
igen nehezményezte is, hogy nélküle kelünk útra, de azért megértő volt, és
mondta: el is tudná nekünk képzelni az idei oracsbitut Budapesten, körbe a
Nagykörúton, vagy esetleg az M0-ás körgyűrűn... :-))) Ennek ellenére
hajhatatlanok voltunk, elindultunk "társfőszervező" nélkül. Hogy vajon ennek
köszönhető-e, hogy úgy sikerült, ahogy történt - az egyetemes szerencselélektan
egy később kiderítendő kérdése...
A csapat meglehetősen nehezen akart összeállni - ahogy szokás, holtbiztos
emberek az utolsó pillanatban mondták le nevetséges(nek tűnő) indokokkal.
De szerencsére ellenpélda is akadt. Béla Esztergomból két nappal az indulás
előtt állt fejre - praktikusan biciklivel -, és csak az indulás reggelén
döntött, hogy mégsem halálos a dolog. Gyula (szintén Esztergomból) a fiától
frissen megkapott bárányhimlővel kezdte meg az utat! :-) A többiek egészen
egészségesnek tűntek. Szomorúságunkra a tekerők tekintetében ivararányról
sajnos nem beszélhetünk - ez is új elem az oracsbituk történetében. Nézzük
hát a történetet, amelynek nyomonkövetéséhez Erdély-térkép ajánlott - a
településeket magyar nevükön illetem, alkalmas klaviatúra hiányában...
Július 4-e szombat - az indulás napja
Rutinosan, zökkenőmentesen keltünk útra. Jani Tengelicről (Tolna megye) előtte
nap felvonatozott hozzám, biztos ami biztos. A két már említett esztergomi
úriember reggel vonatozott a Nyugatiig, Tibor Zebegényból a Dunakanyaron
keresztül tekerve előedzett, Poszti és jómagam helyből. A hat bicikli teljesen
eltömte a mozdony utáni első kocsi peronját, de mind a kalauz, mind az utasok
egészen jól elviselték ezt az állapotot. Debrecenig kényelmesen, kellemesen
száguldottunk, ott viszont pánikszerűen le kellett szálnunk, mert a vonat eleje
Záhony felé robogott tovább. A peronon találkoztunk Sanyival, aki Sopronból
érkezett közvetlen vonattal, íme egy optimista kép Magyarország ezredforduló
előtti vasútközlekedési viszonyairól! :-)
Azután tilitoliztak egy kicsit még a vasutasok, összeállt a Mátészalkáig
közlekedő szerelvény, ismét feltuszkoltuk a bicikliket, és útnakindultunk.
Rögtön 10-20-30 évet szaladtunk vissza az időben, ami a pálya állapotát
(dö-döm, dö-döm...), az átlagsebességet és az útmenti telefonpóznák tényét
illeti. Mindazonáltal ez is hangulatos volt, gyönyörű üdezöld tájon döcögtünk.
Az első baljós jel Nyírbátor határában jelentkezett, amikoris menetirányból
viharos gyorsasággal beborult. De ez még hagyján, mintegy 5-10 fokkal (!)
hűvösebb is lett, és a szél meghozta az esőt is. Stílszerű kezdet: Mátészalkán
zuhogó esőben pakoltunk le, megpróbálva menteni a menthetőt. Az állomáson
mintegy másfél órát ücsörögtünk, a várva várt javulás csak lassan jött.
De aztán megjött, az eső elállt, még talán a Nap is kisütött, mi pedig
elindultunk Csenger felé.
Néha utolértük az esőzónát, meg-megálltunk (buszmegálló, kocsma)
fanyalogva - a 33 km-re ki is jött vagy 10 km/órás átlagsebesség... :-)
Csengeri vendéglátónk, Miklós már türelmét vesztve elénkjött kocsival.
Alkonyattájt gurultunk be a családi ház udvarára, ahol nagy szeretettel
fogadtak bennünket. Ettünk-ittunk, jót mulattunk, ahogy a pozitív hősök a
pozitív mesékben!...