Dátum: 1998. november 13., 19:38
Feladó:
Tárgy: Oracsbitu '98 (4/8.) - Rugalmas atkeles a Gutinon
Az 1998-as Oracsbitu igaz története (4/8. rész)
Július 7-e, kedd - rugalmas átkelés a Gutinon
Na, vajon mire ébredünk??? Úgysem találod ki, nyájas olvasó. Az ég borult, és
az elindulásunk pillanatában tör ki a fergeteges felhőszakadás! Állunk, mint
jani a moziban... Vendéglátóinknak menniük kell, így hát megcélozzuk a kocsmát,
lehörpintünk egy hideg kávét. (A kantinosnő otthonról hozta termoszban a
melegített vizet, ami persze a fizikai törvényeinek értelmében - hogy mik
vannak! - elhűlt...) Mivel a kávé legfőbb hatása nálam a melegségében rejlene,
így félálomban, szinte eseménytelenül tekerünk visszafelé, be Nagybányára.
Lecsukott szemhéjam mellett kitekintve azért érzékelem, hogy a Lápos
"patakfolyó" tegnap este óta még tovább áradt, ami talán nem meglepő.
Nagybánya a néhai festői kisvárosból az utóbbi évtizedek alatt a hírek szerint
az ország egyik legmérgezőbb iparvárosává vált - például az ólom már a
csecsemők vérében is kimutatható!... Kísértetiesen emlékeztet a történet
Tatabányáéra, ahol a nyolcvanas évekig a cementpor és a füstszennyezés
töltötte be ugyanezt a szerepet. A remény ugyan itt is megvan, hogy
előbb-utóbb megszüntetik az áldatlan helyzetet, a szokásos ocsmány városkép
szépülésére még majd sokáig kell várni. A központban, ahol megálltunk, iszonyú
forgalom volt. Találtunk viszont egy teljesen magyarországi "dizájnú"
zabaáruházat (szupermarketet), mind az árukészlet, mint az árak (!)
tekintetében.
Illetve ez nem is igaz: Romániában jelenleg általánosan elmondható, hogy az
élelmiszerek ára nagyon is a hazaiak közelében van, sőt a külföldi (magyar,
bolgár, török) termékek olcsóbbak! A fizetések viszont nagyjából a hazainak
fele-harmada. Hogy hogy jutott ide ez a jobb sorsra érdemes ország? Nos talán
a magyarázat az, hogy a sötét diktatórikus évek alatt olyan iparfejlesztéseket
erőltettek, amelyek a harmadik világ országai számára termeltek. A jónépet
- elsősorban a mezőgazdasági területeken élő román lakosságot - milliószámra
telepítették be a (pl. korábban többségében magyar lakoságú) városokba,
ocsmány lakótelepeket építve nékik. A 1989-es "bukfenc" után az ipar
összeomlott, a lakótelepi, gyökerét vesztett lakosság munkanélkülivé vált,
vissza a mezőgazdaságba már nem akar, nem tud menni - se itt, se ott nincs
elég ember, aki dolgozzon. Önkéntelenül jön a kérdés: hogy él meg az
átlagember? Jó kérdés, bizonyára ügyesen. Vagy valahogy. Mindenesetre számos
szerencsétlen sorsú és olykor szemtelenül kéregető koldust lehet látni -
persze az is biztos, hogy nem a magyar nemzetiségűek köréből...
Nagybányát és ocsmány külvárosát, Felsőbányát elhagyva elkezdtünk felfelé
tekerni a hegyekben, az út 14 km-en 6-700 m-t emelkedett. De nem kapkodtuk el,
mert épp egy nagy fedett buszmegálló mellett kitört az aktuális zivatar. A
rutinunk majdnem cserbenhagyott bennünket, a korábbi 10 perces "észlelési
ablak" a hegyek között 5-re zsugorott. Nagyon érdekes, ez volt a teljes
túra egyetlen olyan csapadékhullása - mit hullás?! dézsa!!! -, amely
villámlásokkal járt. Nyilván a hegyek erősítő hatása miatt. Nagyon nem tojtuk
össze magunkat, ellenben alaposan megebédeltünk. És megettünk egy éhes, kaját
kunyeráló szegénygyereket is...