Dátum: 1998. november 14., 19:48
Feladó:
Tárgy: Oracsbitu '98 (5/8.) - Atkeles Gutinon 2.
Az 1998-as Oracsbitu igaz története (5/8. rész)
Július 7-e, kedd - rugalmas átkelés a Gutinon (folyt.)
Azután kanyar... tekerés... kanyar... tekerés... Hála a szerpentineknek nem
kívánt halálos erőfeszítést a hegymenet. De sajnos az én jobb pedálom mégis
tiltakozott. Nagyjából félmagasságban búcsút mondtak egymásnak darabjai.
Próbáltam a bárányhimlős sunnyogó Gyula barátunk tetőn szállított pedáljával
pótolni, de hiába. Sajnos számomra az enapi tekerés végetért, második
"hullaként" én is betuszkoltam magamat a kocsiba, bicikli fel a tetőre.
Borzalmasan irigykedtem a többiekre, akik a tetőről hosszú kilométereket
gurulhattak - a hegy lefele sokkal "laposabb" volt. Pihenésképpen jól
megsétáltattam Csilla lányomat a hágóról lefelé, közbe virágot szedtünk,
néztük a lepkéket, hallgattuk a madarakat, a számos kisebb-nagyobb vízesés
csobaját, szívtuk a friss hegyi levegőt - már amikor az állat autók és
teherautók nem nyomták hetvennel a gázt felfelé...
A hágó után kezdődött Máramaros, egy "mikrovilág", amit körben nagy hegyek,
északon pedig a Tisza határolt. Néprajzilag így egy izolált vidék, ahol
a hagyományok valamennyire megőrződtek, és amit - láthatóan - igyekszik
hirdetni a Romániában lassan-lassan fejlődő faluturizmus is. Lefelé gurulván
egymásután jöttek a románlakta falvak, mindegyik élmény a maga nemében!
Máramaros a fa hazája. Minden kerítés fából volt, a kapu jelentős része díszes
faragott "székelykapu". Bocsánat az esetleg nem szabatos kifejezésért,
nem volt módon utánanézni, ezen a tájegységen mi is a pontos nevük.
A funkciójuk viszont adott: a bejárat "megjelölése" mellett jelzi az ottlakók
anyagi helyzetét, rangját, kivagyiságát. Láttunk pl. egy tipikus "újgazdag"
csodapalotát, rittyentővel, csicsapicsával - előtte pedig egy ugyanilyen
cirádás, atomgótikus faragott kaput. Ezek mellett megnéztünk közelebbről egy
szép fatemplomot is, elhűlve, mekkora fagerendák kellettek hozzá, hogy "álljon
a lábán". (És megetettük édességgel a szomszéd gyerekeket, akik virágot
szedtek Csillának ajándékként - a temetőből, a Szerk.:-) -, láthatóan
mindennapi rutinnal, hiszen mások is meg-megállnak megtekinteni a műemléket...)
Mivel Emesét "szabadságra engedtem" és én vezettem a kocsit, szinte "biciklis
tempóval" haladtunk (ami aztán az átlagfogyasztáson is meglátszott persze),
volt időnk nézelődni. Még a hegyek között az egyik kanyarban Tibor és Sanyi
vigyorogva integetnek. Mellettük nem kevesebb, mint nyolc (!) hölgy sorakozik,
a nagyjából tizenöt évestől a hetvenig! Vidám hangulat nevetgélés. Elképedve
szállunk ki, mire Sanyiék előadták a történetet. Megálltak egy picit fotózni a
nagyszerű panorámát, és közben látták, hogy a völgyben nyolc nő serényen
dolgozik. Látván a bicikliseket felintegettek nekik. Valami olyasmit, hogy
"gyertek le". Erre Sanyiék visszaintegettek, nagyjából olyat, hogy "gyertek fel
ti!". Erre a hölgyek megindultak, és szépen libasorban feljöttek - az előbbiek
nem kis elképedésére! :-) Kölcsönös vigyorgás, sűrűn csattogtak a
fényképezőgépek. (Hülye turista szokás szerint...) Emese persze - lévén
nagyváradi - nagyszerűen beszélgetésbe elegyedett velünk, valamennyien egy
családhoz tartoztak, napszámban dolgoztak kint a földön. Üde, kedves színfolt
volt ez a találkozás.
Azután megérkeztünk Máramarosszigetre, ahol - a változatosság kedvéért -
a református lelkész segített szálláshoz bennünket, a hely az egyik
presbiterének, Szabó Zoltánnak kertje lett volna. Szinte hihetetlen
ellentmondás: a városka nyugati részén - csakúgy, mint a keletin :-((( -
található ocsmány panelblokkok melett alig 200 m-re egy ötezer (!)
négyzetméteres kert birtokosa szállásadónk, ami maga az üdezöld paradicsom,
benne rengeteg gyümölccsel, hatalmas zöld réttel, madárcsicerivel. Mindez
azonban, mint ahogy várható volt, szinte víz alatt, a talaj cuppogott, a
lépteink nyomán kis tavacskák keletkeztek. Szó sem lehetett sátorverésről,
táborozásról, szerencsére feléségénak, Évának birtokában volt egy lakás a
közeli hányadék lakótelepen - ez lett következő "táborhelyünk". (Jellemző
módon az autót azonnal körülvették a lakótelep csóró kölykei, akik szemükkel
szinte majd' kinézték kezünkből a vacsoránkat.) Este már a levegőben lógott az
eső lába, a magyarországi telefonok is sejtették, hogy valami nagy dolog jön.
Édes szendergésünk közepette csak benyomásokban érzékeltük, hogy az éjszaka
nagyobb részében mintha dézsából öntötték volna - de ezt a hasonlatot már
korábban lelőttem, fokozni pedig nem könnyű!