Dátum: 1999. március 18., 14:40
Feladó: KSZ --
Tárgy: Dobsonrol ujszulotteknek.
A sokféle távcső között vannak lencsés-távcsövek (Galilei-távcső az
egyenes állású, pl. színházi kukker, a Kepler-távcső az fordított
képet ad, persze van a prizmás amikor a Kepler távcsőben keletkező
képet prizmarendszer visszafordítja és a fordított fordítottja újra
egyenes lesz---ebből látszik a távcsövek másik két nagy osztálya:
úgymint binokli, ha két egyforma felépítésü cső van összerakva és
akkor mintkét szemmel lehet nézni és a monokli, ami nem az a monokli
hanem a binokli 50 %-a.) és akkor vannak a tükrös-távcsövek (ebből
sok van, a legegyszerübb a Newton-rendszerű tükrös távcső, amikor
csak egy főtükör van ami csinál egy valódi képet, amit egy
szemlencsével nézünk, itt is van egy kis segédelem (síktükör vagy
derékszög-prizma) ami a csőből kiviszi oldalt a fényt, hogy ne
takarjon bele a fejünk---ami a szemünket tartja---a fényútba.) Itt
megjegyzendő, hogy minden tükrös távcsőben van lencse is (azaz a
szemlencse), de viszont a lencsés távcsövekben nincs tükör. Azaz a
lencsés távcsövek 1 nagylencséből és 1 kislencséből állnak. A
tükrös távcsövek meg 1 főtükörből és 1 kislencséből vannak, de
itt még több mindenféle lehet. A Newton-rendszerű tükrös távcső azért
egyszerű, mert jól meg kell egy darab tükör egy felületét sikálni és
már nagy baj nem lehet. Vannak bonyolultabb tükrös távcsövek: pl. a
Cassegrain, ott középen egy jó nagy lyukat kell a főtükörbe fúrni. Ez
általában el szokott törni, mert a rideg üveganyag az ilyesmit nem
szereti. Aztán van a Makszutov, a kvázi-Cassegrain ott is fúrni kell,
de még egy kis segédtükör is kell mindenféle negyedrendű hiperbola
felülettel---ami már amatőr csiszolással (ex-hasra nem megy,
tulajdonképpen a Newton parabolafelületét is úgy hasból csinálják a
tükör-bűvészek, de ott mindenféle próbákkal lehet tudni, jó vagy nem
jó, és lehet próbálkozni amíg az ember bírja idegekkel és
csiszolóporral). Aztán van esetleg a Nasmyth, ott nem kell fúrni, de
már túl sok a tükörfelület, és minél több a tükröző rész, annál több
felületet kell megcsinálni jól, azoknak tengelyszimmetriukusan kell
elhelyezkedni, annál több tükröző felület(homályosodik, porosodik)
van. Szóval még mindig a legegyszerűbb a Newton.
Na akkor ha a Newton optikailag a legegyszerűbb tükrös távcső, akkor
már csak meg kell szerelni, azaz távcső-mechanikát kell alá tenni.
Itt jönnek a bajok: a távcsővet leteszem a földre az nem jó, mert
forgatva beleütődik az anyaföldbe. Kiemelem egy oszlopra, akkor azon
tudom forgatni, mindenféle helyzetbe, de akkor magasabbra kerül a
távcső csöve, de a cső legtetejéhez közel kell belenézni a távcsőbe,
mert ott a szemlencse. Az már 2---2,5 m magasan van, akárhogy
ágaskodunk, nem tudunk belenézni. Akkor a talpunk alá tehetünk
létrát, széket, stokit, sámedlit és nézhetjük szépen----csakhogy
akkor meg rájövünk, hogy túl rövid a kezünk: ugyanis a távcső
állványán levő megszorító-kiengedő és a finommozgató csavarokat nem
tudjuk elérni. A megfigyelő csillagásznak arany élete van egy olyan
bolygón, amelyik nem forog. Mert akkor, ha beállít valamit, azt annyi
ideig nézheti a létra legtetején nyújtózkodva, amig csak akarja. De a
Föld nem ilyen---sajnos forog--- minden beállított objektum elmozdul,
kimászik a távcső tátómezejéből. Utána kellene menni a
finommozgatóval, de nem érjük el az okulár mellől. Ha nincs egy
rabszolgánk, aki tekeri lenn a kivánt irányban és ütemben, akkor
nekünk kell lemászni és tekerni vagy ha netalán nincs is
finommozgatónk, akkor lemenni, kilazitani a csavart és utánamenni
saccra---persze ezt két irányba csinálni hacsak nincs pontosan
pólusra állva a paralaktikus tengelyrendszerü mechanikánk. Kész
őrület!
Na erre jött a DOBSON bácsi (Made in USA), aki azt mondta kb 15
évvel ezelőtt: nem kell ide semmilyen csavar, se szorító, se
kiengedő, se finommozgató---az ő távcső mechanikája olyan egyszerű,
de nagyszerű, hogy nem kell csavarokat tekergetni, kilazitani,
meghúzni (mert nincsenek) mégis a távcső bármilyen helyzetben megáll,
ha akarom újra elindulok vele, követem az ég forgását (elnézést
Kopernikusz), vagy gondolok egyet átviszem az ég teljesen más
sarkába, mert ott van egy másik néznivaló. Azt beállítom, elengedem a
csövet, megáll rögtön. Itt a súrlódás használjuk, a csőre szerelt
karika íve súrlódik az állványzat vályúján. Így a mechanika
elkészítése egyszerű (nem is parallaktikus hanem azimutális szerelésü-
---azaz van egy függőleges tengely akörül körbefordítható a távcső és
van egy villás vályú, amiben le-föl buktatható a cső) és az észlelő
nézelődhet kedvére nem kell a csavarokat tapogatni a sötétben és
tekergetni. Ebből látszik a Dobson-távcső nagy előnye, hogy fotózni
abszolút nem lehet vele. A fotózásra a parallaktikus állvány a jó,
mert ott legalább az egyik tengelyt rögzíteni lehet, a másikkal kell
csak követni szép lassan az égitestet. A Dobsonnál eleve reménytelen
mindkét irányban huzgálni a csövet. A Dobsonnál tényleg magát a cső
végét fogják és húzzák, vagy van valami fogantyű rajta. A csak
szemmel nézésre viszont a Dobson jó.
100 szónak is 1 a vége: a Dobson szerelésű távcső, az optikailag egy
Newton távcső.
KESZTHELYI SANDOR