MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET - CSILLA LISTA ARCHIVUM #2027

Bocsánatért esedezem!
Miért_kell_összevissza_beszélni_a_listán
mely-eg ajanlat
Távcsövek


Dátum: 2000. november 4., 20:01
Feladó: Illés Tibor --
Tárgy: Távcsövek


Tisztelt barátaim, kedves tagtársak, amatőr és nem amatőr csillagászok!

Elnézést, hogy most többeket leterhelek, de a tisztánlátás érdekében
kívánnék szólni.

Elindítottam egy weblapot, amellyel megpróbáltam segíteni azokon, akik
most próbálnak távcsövet venni, készíttetni, csak nem tudják, hova is
forduljanak. Segíteni szerettem volna azokon a magyar gyártókon - akik
többek szerint jó minőségű, színvonalas termékeket gyártanak - azzal,
hogy kínálatukat, termékeiket bemutatom. Tettem, s teszem mindezt
ingyen.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy tevékenységemmel egy tagtársunk
érdekkörébe léptem, az ő szája ízének nem megfelelő módon láttam hozzá
ennek a munkának.

Elkövettem azt a hibát is, hogy lelkesedésemben több technikai hibát
csinálva, felesleges levelekkel terheltem le a TAVCSO és a CSILLA
listát.

Elkövettem azt a hibát, hogy indítottam egy saját listát azoknak, akik
csak e-mail hozzáféréssel rendelkeznek, mégis szeretnének tudomást
szerezni ezekről a magyar gyártókról, a használt távcsöveket, eszközöket
kínáló tagtársainkról.

A fentebb említett listáknak, a listatagoknak okozott hibákért már
többször elnézést kértem, azonban egyik tagtársunknak ez nem lett elég.
Többszörösen, fennhéjázó módon küldött mind a listákra, mind pedig nekem
e-mailokat, holott neki is elküldtem elnézést kérő s magyarázkodó
soraimat.
Ő abban a tudatban ringatja magát, hogy mindent, mindenkinél jobban tud,
mindenható és ő csinálja a legszebb és legpontosabb dolgokat, soha nem
hibázik. Biztos, hogy sok téren nagyobb gyakorlata, ismerete van, mint
jómagamnak, azonban ez mind nem tűnik ki leveleiből, a listára írt
hozzászólásaiból. Bármely témát is tekintve igencsak nem az
amatőrcsillagászat szelleméhez méltó, kioktató, fennhéjázó módon
válaszolgat, tőmondatokban, odaköpve gondolatmorzsácskáit.
Gondoljunk csak bele: jön egy középiskolás gyerek, aki most vágná bele
fejszéjét a csillagászat égig növő fájába, s erre olyan leveleket olvas,
amelyeknek stílusa megegyezik a csevegő listákon találhatókkal. Egy
biztos: ha véletlenül fel is merne tenni egy kérdést egy adott témában,
s összetalálkozik az általam említett tagtársunk nem igazán építő
jellegű hozzászólásával, rögtön elmegy a kedve az egésztől.
Hova jutott volna a világ, ha minden ember, aki valaha valamit is
tudott, ebben a stílusban adta volna át a tudását az utókornak?
Szerintem még mindig hámozatlanul csamcsognánk a banánt!
Én soha nem kételkedtem abban, hogy Ő többet tud nálam, azonban egyelőre
ez nem igazán látszik megnyilatkozásaiból. Gondolom nem pedagógus, mert
ezzel a hozzáállással még a cipőfűzést sem lehet megtanítani egy
gyereknek.

Nos ennyit a személyeskedésről és hibáimról! Több szót nem is
vesztegetnék sem a témára, sem pedig őrá!

Más reakciót nem láttam még senkitől sem. Sem józan, építő jellegű
kritikait, sem dicsérőt, bár ez utóbbira nem is vágyom. Nem azért
csinálom, amit csinálok.

Ha valaki a továbbiakban fel akarja vállalni tevékenységemet hasonló
feltételekkel, ingyen munkával, úgy haladéktalanul jelentkezzen, mert
minden nyersanyagot, képet, weblapot a rendelkezésére bocsájtok!

Ha többen, megindokolva arra kértek, hogy fejezzem be tevékenységemet,
azonnal abba fogom hagyni. Azonban jó, ha tisztában vagyunk egy ténnyel:
csak az hibázik, aki tesz is valamit!

Utoljára még elnézést kell kérnem, ha túl hosszúra nyúltam, és túlzottan
személyeskedőre sikeredett levelem.

Ezen levelemet a CSILLA lista tagjai is olvashatják, mivel ott is gondot
okoztam felelőtlen, kapkodó tevékenységemmel.

Maradok tisztelettel továbbra is a csillagászat érdeklődője, az igazán
tevékeny emberek segítője:

Illés Tibor


   
Kezdőlap | Levelezőlisták