Dátum: 2001. május 7., 11:36
Feladó: Bencze Balázs --
Tárgy: Legendák
Nagyon érdekes volt Posztobányi Kálmán leírása és idézete a
Karcsa-Göncöl nevek eredetéről. Néhány - nem kifejezetten
csillagászati - hozzáfűznivalóm lenne a témához, főleg a
már többször említett legendavilág tárgyában. Tudnivaló,
hogy a népmondák, hagyományok és legendák világa szinte mindig
torzulásokat mutat az idők előrehaladtával - leggtöbször
különálló korok és helyszínek történelmi eseményeit,
helyszíneit mossa össze a néphit egyetlen, nagyobb volumenű
legendakörré, ha annak szereplői és eseményei széles körben
népszerűek lesznek. Jó példa erre a kelta-brit Arthur-mondakör,
tele keresztény és druida-elemekkel, egy hozzávetőlegesen 500
éves periódus valós és kitalált eseményeinek fokozatos
összeolvadása, ráadásul későbbi írásbeli összerendezése
során; de nagyon hasonló ehhez a magyar Mátyás-mondakör - egyik,
talán mindenki számára ismert momentuma a "Mátyás király okos
bolondja"-típus, ahol az okos bolond neve gyakran Markalf, a korábbi
"Salamon király és Markalf" -történetek alakja, aki csak később
került a még nagyobb hírű "igazságos" uralkodó
"vonzáskörébe". Talán nem szentségtörés azt mondani, hogy a
teljes görög (és az ebből kialakuló római) mitológia is
ugyanilyen "természetrajzzal" jellemezhető, sőt, a Biblia, mint
legendagyűjtemény, ugyanígy magán viseli a szájhagyományban
való torzulások, alakítások és csiszolgatások, valamint a
későbbi összefoglaló célú leírás, majd a kanonizálás
minden jellegzetes vonását.
De ez természetesen nem indokolja a legendák "lenézését",
lealacsonyítását, hiszen éppen, mert legendákról van szó,
tudnunk kell róluk, hogy nem kimondottan történelmi, hanem sokkal
inkább érzelmi, nemzetformáló, kultúrtörténeti értékei
miatt idézzük őket. Mert jó tartozni valahová. Márpedig a
legtöbb ember számára nem sokat mond egy mégoly hiteles latin
nyelvű oklevél, legyen az bármilyen történész-csemege; az adott
tudományokhoz képest "civil" emberek az egzakt tényeket néhány
logikai lépés után általában nem szokták tudományos
alapossággal vizsgálni (ez az ufók, az asztrológia, a
kézrátétes gyógyítás térhódításával, azt hiszem, igen
nyilvánvalónak tűnik...). A legenda "mindössze" az egyszerű
ember ragaszkodása a múltjához, és mint ilyen, már sokkal
kevésbé káros dolog, mint a "szegény ember csillagászata", az
ufó-divat, ami magában talán még nem is lenne olyan visszatetsző
egy amatőrcsillagász számára, ha nem támogatná épp ezeket
olyan nagy üzleti vehemenciával a média-maffia. Érdekes azonban,
hogy amíg az áltudományok ezen része (az asztrológia, a
természetgyógyászat, stb...) hatalmas publicitást és
támogatottságot élvez, a sokkal ártalmatlanabb és
kultúrtörténetileg sokkal indokoltabb, bár kétségkívül
"naiv" nemzeti legendakincs ugyanezen a (szerintem ijesztő mértékben
tudatformáló) fórumon milyen ellenpropagandával találkozik
manapság hazánkban. Ráadásul más népek legendavilágát már
megint csak nagyon népszerűsítik... Ha nem tudósítanának a
derék médialovagok minden pillanatban (talán már gyanúsan gyakran
is...) a rájuk "oly jellemző elkötelezett tisztességükről",
még azt is hihetnénk, hogy ez nem véletlen... Ha ugyanis a média
egy amúgy is problémákkal küszködő országban kitermel egy
babonás, félelmeire üzletté alakított áltudományokkal
megnyugtatást kereső, befolyásolható, ám nemzeti és
kulturális hovatartozásában megingatott, ugyanakkor még éppen
fizetőképes társadalmi réteget, akkor a legfontosabb lépést
máris megtette az Állatfarmhoz vezető orwelli úton...
Hm... Szóval néhány kiegészítés a Karcsay-cikkhez:
"népemlékezet szerint a hét vezér egyikének, Kundnak a fia,
Korczan, "
Ez valószínűleg Kurszán vezér nevének elferdített alakja, aki
nem Kund fia, (hiszen az több emberöltővel később élt), hanem
Árpád elődje, egyesek szerint riválisa volt. Az ősmagyar nyelv
(ez nem "soviniszta, ősturáni romaticizálás", hanem
nyelvtörténeti szakszó, időtartamot jelöl, és elég szégyen,
hogy szabadkoznom kell miatta...) sok esetben használt eredetileg 'u'
hangot, ami a későbbiek során, az ó- és a középmagyarban
'o'-vá változott.
“ ...A néphagyomány szerint Korczan dédunokája
Barch, “karchas”, azaz bírói méltóság viselője volt,
kinek emlékét a hajdani Barcs folyó neve őrzi,"
Nyelvészek szerint a 'Bars' név török eredetű személynév,
jelentése 'párduc', de az hihető, hogy a honfoglalás előtti
türk törzsekkel való együttélés következtében lett magyar
személy- , majd később helynév, és nem a 15-17. századi
oszmán-török uralom ideje alatt, hiszen a források ennél jóval
korábbi időpontokban is említik.
"mutatta be a Hadúrnak a fehér ló áldozatát"
A Hadúrral az a baj, hogy a 19. század elején találták ki, mint a
mindaddig ismeretlen pogánykori magyar mitológia valószínű
alakját - ha jól emlékszem, Ipolyi nyomán terjedt el még
később, aki már bevette "Magyar mitológiá"-jába, de
valójában Hadúr nevű ősmagyar, pogány főisten nem létezett.
Miután azonban "mesterségesen" megalkották, hamar utat talált a
folklórba is, amit ez az idézet is nagyszerűen bizonyít -
egyébként itt ismét utalnék a mítoszok keletkezésének
sajátosságaira, amibe ez a fajta befogadás is befér, hiszen csak
annyi szükséges, hogy valaki valamikor kitalálja...
"Ez a néphagyomány a legutóbbi időkig
fennmaradt a karcsaszéli lakosság közt, s hogy
őseredetű, mutatja ..."
Szerintem legalább azt mutatja, hogy a magyarság mégis ragaszkodik a
legendáihoz, ami nélkül szegényebb lenne a kultúrája. Ezt
kár tagadni, az ilyeneknél sokkal nagyobb ostobaságokat is lehetne
ostorozni, de ha egy kissé megkapargatjuk az irodalmat, abból sem sok
marad a mesén, vagyis a meg nem történt dolgok elmondásán
kívül... hm...
Más országok, más nemzetek nagyon is ragaszkodnak a (hasonlóan
naiv, esetenként erőltetettnek ható) legendáikhoz - elég, ha
megnézzük az Excalibur, és a belőle kialakult, reneszánszát
élő fantasy-kultusz iránti érdeklődést. Ma egy átlagos brit
(de egy kissé műveltebb magyar) számára is szégyen lenne nem
tudni, ki is volt Sir Lancelot, Merlin, Guinevere vagy éppen Morgana - de
Magyarországon is (!) telt ház előtt játsszák a Gyalog-galopp
színházi változatait, a köztudatban benne élnek ezek a legendák
is. Csak éppen a sajátunk, az eredeti, anyanyelven hozzáférhető
magyar legendák és mítoszok "nevetségesek"? Vagy tényleg más,
politikai oka lenne az egésznek?
Akit érdekelnek a magyar hitvilág eredeti csillagnevei, azoknak
ajánlom Toroczkai-Wigand Ede "Öreg csillagok" című, közvetlenül
a rendszerváltás előtt megjelent, ám jóval korábban megírt
kis füzetkéjét. Nyelvezete kissé maníros, ám hasznos
információkkal szolgál azon érdeklődők számára, akiket
még nem tett haladó szelleműen magyarellenessé az "elfogulatlan
tömegtájékoztatás"-t valló magyar(?) sajtó. Magyar
vonatkozású csillaglegendákkal egyébként a Távcső Világa is
foglalkozik, és Csaba György Gábor is említ párat
ismeretterjesztő könyveiben.
Nekik biztos még nem mondták, hogy a dolgokról le kell rántani a
népnemzeti, ősturáni táltos-romantikát...
--
,~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~,
\ Üdvözlettel: Bencze Balázs \
'~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~'