Dátum: 2002. március 8., 9:42
Feladó: Nagy Zoltán A. --
Tárgy: Kell egy kis aramszunet...
Tegnap este nyolc óra tájékán nagy villanással
megszünt létezni az Univerzum. Furcsa belső
ürességgel néztem a nemrég még villódzó képernyőt,
és enyhe bosszúsággal vettem tudomásul a feketére
hűlt 800x600-as világegyetemet.
Kis tapogatódzással kerestem egy zseblámpát, amit
igazából szintén számítástechnikai segédeszközként
tartok magamnál (a gépem hátulja ugyanis jó sötét
helyen van). Morogva botorkáltam ki az utolsó
szabad elektronjait is elpazarló, nóvát szimuláló
lámpával, amikor belebotlottam a sötét anyag egy
példányába. A zseblámpa közben végleg megadta
magát, így csak tapintóérzékem jelezte: ez biza egy
fotóállvány. Még a régóta búslakodó észlelőlámpám
is rajta fityeget.
Kivergődtem hát az ajtóig, és nyitáskor szószerint
berobbant a külvilág. Iszonyatos szélvihar tolt
vissza befelé, de azért kiküzdöttem magam. Meleg,
tavaszi este volt, a fák nyögtek a böjti szelek
"előszelétől"... Furcsán sötét volt minden, csak
egész távolról, a Belváros felől szűrődött az égre
némi narancssárga fénykupola -- ez szép színesre
festette a vadul száguldó felhőcafrangokat, amik
között szokatlan fekete ég, és sziporkázó csillagok
álltak fenséges nyugalommal. Nyugaton fényesen
vigyorgott a Mars, így gyorsan elszállt a bosszúság,
és a fent nevezett sötét anyag -- a hátán egy
80/480-as refraktorral -- nemsokára az ajtó előtt
tanyázott.
Persze összeverődött a ház apraja-nagyja, és hirtelen
támadt szolidaritással állapították meg, hogy "milyen
szép az ég ma", meg "jaj képzeld a kisunokám mit
mesélt ma", és bizony a távcsőnek is nagy sikere,
volt -- mára az egész utca üstököslázban égett. Pedig
nem is sikerült megtalálnunk. (A viharos szél szárnyára
vehette a hírt bizonyára, mert ma reggel a verőfényben
egy utcával arréb lakó bácsi kérdezte: "Jól hallottam
az este, tényleg van itt valami üstökös vagy mi a
fene?") No és állítólag rég vitatkozó szomszédok is
kibékültek egy pillanat alatt.
Az egész hangulat olyan emberivé lett. Bőven belefért
a kisunoka, az én megkésett hajszám az üstökös után,
a fenyőfák zúgása, a Jupiter és a Szatrurnusz ragyogása,
a szabadszemes Orion-köd, Méhkas homálya, a villódzó
Fiastyúk, és mi emberek is otthon éreztük magunkat
benne. Az ablakokban gyertyák fénye lobogott tétova,
meleg színekben, felváltva egy kis időre a krimik és
tévéhíradók ideges, hideg fényű villódzását... ...míg
egyszercsak fény öntötte el az udvart.
Az elektromos készülékek diadalmas csippantására, és a
sorban kigyulladó lámpák fényére mindenki engedelmesen
visszavonult a négy fal közé. Elfújták a gyertyákat, és
a kanócokból felbodorodó füstcsíkot már csak a tévék
világították meg. Ezzel a füsttel szált el a varázs.
A lámpafények felgyúltak, az emberi lelkek hirtelen
támadt világosságából pedig csak az enyhe gyertyaszag
maradt a levegőben.
Lehetne ma este is áramszünet...
Nyözö
Ui.: bocs a "félofftopik" hozzászólásért, de azért
talán volt benne némi csillagászat is. :)