Dátum: 2003. február 10., 11:23
Feladó: Tepliczky István --
Tárgy: Oracsbitu 2002 - III.
Oracsbitu 2002 - III.
A második indulás - július 14-e
Másnap (vasárnap) a még nagyobb utazás napja. A vonat fél 12-kor indul
Brassó felé, a három autós különítmény is kényelmesen tud készülődni.
A távolság 430 km, vonattal az utazás mintegy 7 óráig tart, autóval
sajnos kissé tovább. Szubjektív útleírásomat az autós szemszögből kell
tennem, lévén a leírt távolságot magam vezettem le végig degeszre
tömött autónkkal. (Szegény Emesének pl. harmad méretűre kellett
"összeharmonikáznia" magát az anyósülésen...) A bicikli mellett a
tetőre szorult néhány nem igazán vízálló csomag is - az idő ezúttal
még kegyes volt hozzánk, nem esett sehol, bár jópár kifejlett
zivatarfelhő-üllőt megcsodálhattunk menet közben.
Nagyváradról kelet felé az út a Sebes-Kőrös völgyében vezet, fel
egészen a folyó forrásáig. A vasút is hasonlóképpen, azonban egy
szakaszon olyan szűk a völgy, hogy csak a vasút fér el benne, az is
alig, a közútnak fel kell másznia párszáz méternyit egy jókora hágóra
- ez a Királyhágó, csodálatos panorámával mindenfelé. Azután irány
vissza a völgybe, jobboldalt távolabb magas hegyek (a Gyalui-havasok).
Kőrösfő után a Sebes-Kőrös eredésénél megálltunk, ettünk-ittunk.
Kellett is a pihi, mert utána leírhatatlanul katasztrofális minőségű
az út egészen Kolozsvárig. Legutóbb, 6 évvel ezelőtt is pont ilyen
volt - láthatóan igyekeznek csinálgatni, egyelőre még kevés látszattal.
Megcsodáltuk Kolozsvár főterén a nemzetiszínű (piros-sárga-kék)
kukákat, padokat, autóterelőket és ásatásokat, majd folytattuk az
autózást délkelet felé, a Mezőség dombjain bukdácsolva. Tordánál
egpillanthattuk a híres hasadékot, majd legurultunk az Aranyos folyó
majd a Maros völgyébe, onnan pedig a Kis- majd a Nagy-Küküllőébe.
Szétnéztünk volna Segesváron, de a városban épp egy hatalmas banzáj
zajlott, így lehetetlen volt bárhol is leparkolnunk. Helyette a
soronkövetkező néhai szász falvak egykor gyönyörű, jelenleg az enyészet
jeleit magánviselő házainak látványán szörnyülködtünk. (A Németországba
kitelepült szászok házait más - többségében barnább bőrű - nemzetiségek
vették meg kilóra.) E vidéken kettéválik a vasút és a közút, az előbbi
az Olt völgyében gurul, míg a főút rövidít egyet a "Apácai-erdőn"
keresztül. Itt nemrég javították a burkolatot, kiváló fekete az
aszfalt, viszont mindenféle burkolati jel hiányzott, hasonlóképp a
védőkorlátok. A többszörös szerpentinekben olykor másfél méteres
útpadka is előfordult - de jó, hogy nem sötétben értünk oda. Persze a
sötétségre sem kellett sokat várni, de ekkor már Brassó határában
voltunk.
A vonatozók persze hamarabb odaértek, sőt megjavították Dömény Gabi
biciklijét is (tiszavirág-életűen), s elindultak az előre lebeszélt
szálláshely felé, a Brassó mellett található Pürkerecre. Kalandos módon
megtaláltuk meg ezt a pici falut, ahol elég puritán szálláslehetőségre
leltünk, de minthogy még az elején voltunk, toleranciánk nagy vala.
Lehetett aludni egy nagyobbacska, enyhén dohos szagú teremben közösen,
de a családok inkább a sátrak felverési kísérlete mellett.
Sikertelenül, minthogy hihetetlenül kemény és köves volt az udvar
talaja. Néhány hamvábaholt cövekgörbítés után ráleltünk az udvaron
található farakásra, a méretes ölfákkal sikerült stabilizálnunk a
sátrakat belülről. Szerencsére éjjel nem esett eső. Még!...
(folyt. köv.)
(A biciklitúra képanyaga napról napra követhető a Magyar Csillagászati
Egyesület - http://www.mcse.hu - oldaláról elérhető linken.)