Dátum: 2004. november 21., 23:52
Feladó: Forintos Gergely --
Tárgy: azt hiszem kezdek meghibbanni...
Kedves CSILLA tagok!
Rendszeresen olvasom az itt zajló kisebb vitákat,
megbeszéléseket, sok érdekeset és hasznosat találok
itt, de én magam nem igazán tudok érdemben hozzászólni
a dolgokhoz, mert még tapasztalatlan fiatalarcú
vagyok. Én főként amatőr rádiócsillagászattal
foglalkozom, de erről már írtam többször is, ezért nem
szeretnék belemenni néha mennyire feleslegesnek és
kiábrándítónak tűnik az egész. Az utóbbi időben
azonban mintha kezdeném megérteni az összefüggéseket,
és akad néhány sikeresnek mondható mérés is, ami
számomra felbecsülhetetlen értékű (Jupiter
rövidhullámon).
Az itt zajló párbeszédekből egyértelműen kiderül, hogy
Ti többnyire tudományos oldalról vizsgáljátok a
világot, logikai összefüggéseket kerestek és
bizonyítékokkal alátámasztott elméleteket fogadtok el.
Én is szeretném magamat inkább "tudóshoz" hasonlítani,
hisz a fejlődés és haladás főként a tudományos
megközelítésnek köszönhető. Kísérleteim viszonylag
egyszerűnek mondhatók, de mégis nagyon hosszú idő
kellett, míg végre összeállt a kép és megértettem az
alapokat. Megtanultam tisztelni az "okosakat" és
azokat, akik készek tudásukat önzetlenül átadni egy
másik "butább" embernek. A kevéske megszerzett tudás
és eddigi tapasztalataim az életben azonban kezdték
fölnyitni a szemem, és érdeklődésem a tudomány határai
felé fordult, arra a vidékre, ahol még a világ
legjobbjai is kezdenek meghátrálni. Talán nevetséges
ilyet mondani és biztos vagyok benne, hogy sokan
kinevetnek majd, de a végtelen téridő
fölfoghatatlansága, az élet és a halál ténye olyan
szinten eltorzította a gondolkodásom, hogy néha szinte
megrémülök attól, hogy vagyok!! Sokáig azt hittem
túldramatizálom a dolgot, de egyre erősebb bennem az
érzés és az, hogy nem találok választ a kérdéseimre
kezd komoly gondot jelenteni a mindennapi életemben.
Úgy gondolom jó az életem, Szüleim szeretnek és
mindent megadnak nekem, de az utóbbi 1 évben nagyot
csalódtak bennem. Alapvetően megváltozott a
világnézetem, abbahagytam a sportot 5 év után, az ELTE
tanárképző karáról is kiestem, és nem vágyom emberek
közé sem, mert tudom, hogy senkivel sem tudnék
őszíntén beszélni. Tudom, hogy ez nem valami
agyirokkantak számára létrehozott pszicho-fórum, de
mivel ez a "kis" gond elég szorosan kapcsolódik a
csillagokhoz és tudom, hogy értelmes emberek járnak
erre, gondoltam ide írok.
Rájöttem, hogy azzal, ha kiírom magamból a problémát,
a kérdéseket, vélt válaszokat, elképzeléseket,
ötleteket valamelyest javul a helyzet és akkor nem
tartom magam annyira értéktelennek. Az egészből
egyetlen dolgot szeretnék kihozni: Vajon lenne értelme
egy olyan könyv megírásának, ami lényegében csupán egy
ember világnézetét tükrözi? Írnék benne életről és
halálról, emberi érzelmekről, de ugyanakkor van benne
tudományos értékű rész is, pl. a rádiócsillagászatról,
űrkutatásról, repülésről szóló fejezetek. Nagy
hangsúlyt fektetnék a klasszikus "mi az élet értelme"
témára, és szeretném hétköznapi példákkal, esetekkel,
tapasztalatokkal színesíteni az egészet. Úgy gondolom,
hogy az én koromban (21) még elég jelentősen
befolyásolja az egyént primitiv "na majd én
megmutatom" jellegű hozzáállása a többi emberhez, és a
"bennünk" élő őrület rengeteg veszélyt hordoz. Saját
példáimból kiindulva szeretném szembeállítani a két
ellentétet, azt az énemet, amit ha magam előtt látok
elszégyelem magam, és a másikat, ami a csillagászat és
a "gondolkodni próbálás" hozott létre. Talán lesz,
akinek segítséget is jelenthet majd, de ha mást nem,
betekintést adna egy őrült srác fejébe :)
Szeretném Tőletek tudni, hogy láttok-e értelmet egy
ilyen "kotyvalék" megírásában, mely a csillagászatnak
nem kifejezetten a tudományos részét mutatná meg,
hanem inkább annak az emberre gyakorolt jótékony
hatását. Ne értsetek félre, nem azt akarom megmutatni,
hogy mindenki, aki ezzel foglalkozik tulajdonképpen
olyan hülye lesz mint én :) hanem épp azt, hogy az
Univerzum, ez az egész valami amiben élünk és maga az,
hogy van Élet valami elképesztően csodálatos dolog,
aminek egyetlen veszélye, hogy nagyságához mérve
hirtelen ráébredhetünk, hogy egy emberke, egy ember
élete mennyire jelentéktelen is a téridőben. Nem
szeretnék istenről és hasonlókról vitatkozni, mert
honnan is tudhatnék bármit? Egyszerűen csak szeretném
elmondani azt, ami nagyon régóta nyomja a lelkem, és
ha sikerül fölkeltenem az emberek érdeklődését, talán
a Szüleim is büszkék lesznek a fiukra, és
bebizonyíthatom nekik, hogy nem vagyok egy teljesen
üresfejű, szétszórt és semmirekellő szenny ebben a
világban...
Köszönöm, hogy elolvastatok! Mire elkészül a könyv
talán megtanulok rendesen fogalmazni is, bár ha
mindenki rajtam röhög, már az is teljesítmény :) :(
- Forintos Gergely -
__________________________________
Do you Yahoo!?
The all-new My Yahoo! - Get yours free!
http://my.yahoo.com