Dátum: 2008. április 24., 13:06
Feladó: Tepliczky István -- tepi (a) mcse.hu
Tárgy: Sivatai MDRS-só - nemtudomhanyadik - A rover napjai
A rover napjai - mérnökileg
Továbbra sem zajlik unalmasan az élet, de valahogy "megszokottá" vált az ittlét,
telnek egymás után a napok. És érezzük a közelgő véget - azaz amikor be kell
gyújtani visszavonhatatlanul azokat a hajtóműveket. Bizonyára valamennyiünk
eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne jobb: végre hazatérni a hazai
mobiltelefonos-politikabunyós-kutyapiszkos valóba, vagy itt tölteni még egy kis
időt a csíramentes 10%-os relatív nedvességű azúrkék, szupercsillagos egek alatt.
Jelen sorok írója végre ki tudott mozdulni a bázisüzemeltetési feladatok közül,
mindjárt egy nagy és szép völgybejárásra, jó melegben, tetemes nyelvlógatás
közepette. Majd nem sokkal utána egy éjszakai kóválygásra, szerencsére csak a
bázis környékén. Ez utóbbi különösen vicces volt, mert a szkafandersisakra
szerelt bivalyos lámpa legalább annyira megvilágította magát a sisakot, mint a
tájat. Az elnyűtt plexi megannyi karcolásán szóródó fény okán a tájból édeskevés
látszott. Részemről a kezdeti lépések egy néhányszor tízcentis vízmosásba
vezettek, enyhe agyrázkódásközeli állapot szimulációjával.
Ráadásul meg kellett menteni az éjszakában elfetrengett oxigénhiányos
Terepmunka-koordinátornőt, aki életszerűen, előre megbeszélt villogó lámpával
esett össze, a szkafander léte miatti egyetlen lehetséges helyetben. És
hihetetlen, de megtaláltuk! Sőt a Parancsnok még oxigént is adott át neki.
Elszállítani persze már nem tudtuk, hiszen elfelejtettünk a sivatagba gondosan
odakészíteni egy komfortos hordágyat. Azon azért erősen elgondolkodtunk, hogyan
is tudnánk adott esetben mesterséges lélegeztetést alkalmazni, orrba-szájba.
Abban maradtunk inkább, hogy támadjon fel gyorsan a tetszhalott, és tűnjünk haza
a bázisra.
Az elmúlt nap a rover napja volt! Illetve a második napja. De lehet, hogy a
harmadik? Vagy a negyedik? Ennyi nap próbáltunk éltetet lehelni a leírások és
naív elképzelések szerint abba a marsjáró kiskocsiba, amelyet magunkkal hoztunk.
Az építők szép elképzelései szertefoszlani látszottak, a rover napokon keresztül
meg sem szólalt, csak sötéten nézett. Parancsnokunk a sokadik kísérlet után
döntött: a döglött rover is rover - mars ki vele a marsi terepre! A következő
séta alkalmával magukkal vitték, és leállították egy kis dombon.
E sorok lejegyzője épp bázisügyeletes volt (már megint), és egyszercsak
döbbenten hallja a rádióban, hogy a ROVER MEGSZÓLALT!!! Méghozzá ékes emberi
hangon! Panaszkodott a bánásmódra, tiltakozott a vele való viselkedés ellen,
lázadt a világgal szemben. Az ütő megállt a levegőben, azonnal rögzíteni kezdem
a rendkívüli eseményt, riadófokozatot elrendelve! Az történt, hogy kint a marsi
(hazai!) levegőben a kiskocsi feléledt, és telepatikus kapcsolatba lépett a
Terepmunka-koordinátornővel, aki önkívületben tolmácsolta érzéseit, gondolatait.
Riadalmam azért volt magas fokú, mert láttam egy ilyen részt a néhai Orion
űrhajó epizódjai között, amikor a varangyok a feldélzeti számítógépen keresztül
próbálták uralmuk alá hajtani a balekot - s tudtam, hogy ebből semmi jó sem
származik. Akkor a Parancsnok majdnem kivonta a forgalomból a szerencsétlen
médiumot, mint joggal veszélyes egyedet - de ha ez történik Terep-nőkkel, ki a
fene fog vacsorát főzni???
De a helyzet valahogy rendeződött, a kocsi a bázison újra elszenderült. A földi
irányítást viszont nem hagyta nyugodni a helyzet, komoly kommunikációs terrort
kaptunk. Így hát másnap beszállt osztrák vendégünk is a hibakeresésbe, s
megállapíthattuk, hogy a rover mindkét akkumulátora "tropa" státuszba került.
Néhány ügyes, ollóval elkövetett mozdulattal az akkumulátorroncsokat kiiktattuk,
a pokolba küldtük őket. Szerencsére gyorsan tudtunk keríteni egy alternatív
megoldást, egy lóméretű nehéz autóaksi képében - no ennek nyomán majdnem minden
rendszer feléledt rajta. A kormányzás, lapátemelgetés mintaszerű volt, webkamera
vidáman dalolva forgott, és idióta grimaszokat tudtunk felvenni magunkról a
képernyőre, és fájlba is menteni. Sajnos a kocsi megmozdítása viszont nem
sikerült - hát igen, ez lehetett az előző napi telepatikus kapcsolat ára!
(Határozottan feltűnt, hogy terep-főnöknőnk az összekapcsolódás után mennyivel
fürgébben mozog!!!)
Azért a helyzetet mindenképp ki kívántuk aknázni. A kocsit kiraktuk a talajra,
az összes lógó tápvezetékével együtt. Rákötöttük a bazinagy aksira, és rávettük
firkász csapattársunkat, hogy a fotó erejéig cipelje az aksit (tegyen úgy),
lehetőleg minél görnyedtebb testtartásban, nagyokat nyögve hozzá. A kép címe
talán az lehetne: "Alkonyi roversétáltatás". (De meg ne kérdezze a kedves
olvasó, hogy roverkaki-zacsi vajon volt-e nála?)
Élő webkamera a bázisról:
http://www.freemars.org/mdrscam