Dátum: 1998. november 23., 23:16
Feladó:
Tárgy: Leonida szubjektiv elmenybeszamolo
A fantasztikus Leonida-hullás megfigyelésének "igaz története"
(szubjektív élménybeszámoló)
November 16-án kedden délutántájt rutinszerűen körbetekintettem a hálózaton,
elsősorban az európai időjárási műholdképekre és animációkra koncentrálva.
(Amelyből előrejelzési kísérleteket tettünk a maximum várt idejére, a 18-án
hajnali időjárásra.) Persze benéztem az általunk összeállított - az MCSE
főlapról ( http://www.mcse.hu) is könnyedén elérhető - Leonida-oldalra és
'leo98' levelőlistára is. Ahol - nicsak! - Tuboly Vince friss hozzászólására
akadtam, amelyben felhívta a figyelmet egy aktuális kaliforniai megfigyelési
beszámolóra. Pár kattintás - és majdnem hanyatt estem a székről! A beszámoló
szerint George Zay 7 és fél órás észlelése alatt 140 meteorból 77 rajtagot
látott, és - most jön a lényeg! - a Jupiternél fényesebb felvillanások száma
az összes meteor harmada!!! A legfényesebb tűzgömb a telehold fényével
vetekedett, de jópár elérte a félhold fényességét is! Mindez tehát nagyjából
fél nappal az olvasás pillanata előtt.
Nem kellett sok gondolkodás: A SORONKÖVETKEZŐ ÉJSZAKÁT NEM LEHET KIHAGYNI!!!
Szerencsére éppen teljesen kitisztult az ég, megragadtam hát a telefont, és
akit csak sikerült, elkezdtem riasztani. Legalább 10-15 alkalommal mondtam el
ugyanazt a dumát, a kaliforniai észlelést és az invitálást - összesen vagy
7000 Ft-nyi mobil számlát hoztam össze (ami mintegy 2 órányi csúcsidős
csevej)... Nagyon érdekes volt az emberkék változatos reakciója. Hárman
szinte azonnal azt mondták: "Ha törik, ha szakad, jövünk!" A többiek ugyan
lelkesedtek, ha másnapi "halaszthatatlan", "lemondhatatlan" elfoglaltságaikra
hivatkozva elhárították a szabadtéri élményt. "Majd legfeljebb a következő
éjszaka, úgyis akkor lesz a maximum..." (He-he-he - így utólag!) Néhányan
megpróbálták megígértetni velem, hogy "azért hívj majd fel, ha hullik majd
valami". (Előre szaladva: más bajom nem is volt, kint az éjszakában...)
Miután minden megszerveződött, ledőltem 1-2 órácskára szunyálni (gondosan
kihúzva, lekapcsolva minden telefont :-), de csak rövid lidérces álomra futotta,
persze azért ez is nagyon kellett. Éjfél után ébredtem, amikor épp megérkezett
Krububu (Kereszturi Ákos) vonattal, illetve Lantosbubu (Lantos Zsolt) és Fodor
Tomi barátnőjével, (Szabados) Évával, gépesítve. Üvöltve tolmácsolták a
fantasztikus hullás hírét - valóban, elég volt egy-két pillanatra kiállni a
kertbe a fagyos éjszakába, hogy meteort lásson az emberfia, nem is
akármilyeneket! Alig győztem őket csitítgatni, ugyanis igencsak
Visszhangzottak a szomszédok házfalai! :-)
Gyors készülődés után kiértük a bejáratott gerecsei megfigyelőplaccunkra,
a Tardosi fennsíkra - Tardosbánya és Vértestolna közé. Kint a terepen fagyos,
olykor egészen erős északnyugati szél várt bennünket, de legalább tűrhetően
tiszta idővel! A kipakolás alatt súlyosan átfagytunk, amiben az is benne volt,
hogy a hihetetlen látványtól tátva maradt szájjal bámultuk a tűzijátékot!...
A 4 emberke hamar hálózsákba került a kocsik szélárnyékába feküdve, nekem,
mint a csapat "örökös" írnokának viszont komoly fejtörést okozott több
probléma. Egyrészt hogy ne faggyak keményre ebben az időjárásban, miközben
jegyzetelek, az órát nézem, világítok, a magnót kezelem stb. Másrészt, hogyan,
milyen technikával rögzítsük a megfigyelés eredményeit, úgy, hogy használható
információk süljenek ki belőle.
Jó fél óra kellett, míg az - utólag mondhatjuk, egyetlen lehetséges és helyes -
"technológia" kialakult. Én mint írnok, beültem a kocsiba kényelmesen, és a
széliránnyal ellentétes oldalon levő ablakot lehúzva fogadtam az észlelők
adatait. Előttem a kesztyűtartón az óra, ölemben a magnó. A zseblámpa külön
tárgyalást érdemel. Találtam a pótalkatrészek között egy 5 W-os
csomagtartóizzót, ezt rámaszekoltam két drótra, és az egészet beleerőltettem
egy kibelezett zseblámpatokba. Amellett, hogy a fényét ez a "szerelés"
jelentősen, éppen a kívánt mértékre tompította, a tok nagyon kellemesen
átmelegedett, mint egy zsebkályha - szorongatása jelentősen javította
közérzetemet a fagyosabb pillanatokban!... :-)
A négy (később három, majd a legvégén kettő :-) észlelő PERCENKÉNT számolta,
gyűjtötte a látott Leonidák darabszám-adatát, mégpedig fényességcsoportonként
(magnitúdónként). A percek leteltét hangos kongatással, sípolással,
nyekergéssel, kakukkolással jeleztem, amikoris az emberkék szép sorban
bemondták, hány darab milyenes meteort pillantottak meg. Miután belejőttünk,
gördülékennyé vált a dolog, ami nagyon helyes, mert a leonidák igen nagyon
hullottak! Olyan perc egyáltalán nem volt, amikor senki egyetlen rajtagot sem
látott - ellenben sokszor 6-8-10, de 12-13 meteort is számlált egyik-másikunk.
Ilyen tempó mellett komoly szellemi teljesítmény a látott fényességeloszlás
megjegyzése, visszamondása. (Hibázás is akadt biztos, de statisztikai
szempontból nem lesz jelentősége.) Nagyon meglepő volt, hogy a meteorok
többsége fényes, sőt rettenetesen fényes egy átlagos éjszaka megfigyelhető
néhány meteorhoz viszonyítva. Leonidákon kívül alig láttunk más rajtagot -
így emlékezetből 10-nél kevesebb esetben szóltak az észlelők, hogy "spóra".
A szinte 5-10 percenként feltűnő (Jupiternél fényesebb) tűzgömbök látványos
nyomokat hagytak, amelyek közül jónéhány akár percekig is megmaradt. Az egyik
ilyen nyoma látszólag úgy összetekeredett, hogy egy nagy "égi csomó" lett
belőle. (Mizser Attila ugyanezt vagy 50 km-rel arrébb le is fotózta!)
Egy másik tűzgömb nyoma a villanás után másodpercekkel szabályos S-alakot
öltött, majd továbbsodródva a tűzgömb eredeti haladási irányára merőlegesen
ált be, és a 3 és fél évvel ezelőtt látott Hyakutake-üstököshöz hasonló
kinézetet vett fel. Sajnos, bár Lantosbubu hozott magával fényképezőgépet,
exponálózsinórt valahogy nem... :-((( Ezért hát gyorsan lerajzolta a látványt!
Pár perccel később ugyanezen a környéken újabb, hosszabb ideig látszó nyomú
tűzgömb húzott át, majd mégegy - úgyhogy egy 20 x 20 fokos területen
egyidőben három nyommaradvány is úszott az égen!
A magnó jól bírta a körülményeket, valamennyi adatot megismételve mondtam
rá. Aprócska technikai malőr, hogy a készülék egyébiránt nem nagyon törli az
előző felvételt, de ez egy ismert gond volt, és egy szűz vagy előzőleg törölt
kazetta használatával kikerülhető. A baj abban leledzett, hogy a készülődés
izgalmában egy olyan kazettát készítettem bele, amin műsor volt, kellemes
népzene, de később - a kiértékelők nagy örömére - egy korábbi meteorozás
számadatai!... :-(((( A kiértékelés oroszlánrészét Nyözö (Nagy Zoltán A.)
végezte, sok-sok munkaórával és őszüléssel - lehetséges, hogy így próbálta
"átélni" a nagy eseményt, ha már személyesen sajnos kimaradt nagyrészéből...
Óránként és személyenként nagy átlagban mintegy 400-500 meteor adatát
rögzítettük, amely természetesen rekord a hazai újkori meteormegfigyelés
történetében. A csapatunk által összeszámolt leonida-darabszám 3 és
háromnegyed óra alatt 2288! - de ez csalóka, mert egy-egy meteort többen is
láttak, így többszörösként szerepel. Döbbenetes, hogy én, mint írnok legalább
annyi meteort láttam, mint a többiek - dacára a készülékek kezelésének. Mivel
a horizont környékét láthattam a kocsiban ülve, az ott feltűnő, számarányában
több meteorból "több jutott nekem."
Hajnalra a helyzet tovább fokozódott. Az égbolt 5-10 percenként kivilágosodott,
sokszor magát a tűzgömböt sem láthattuk, pl. a horizont, a kopcsi vagy a hegyek
mögött robbanhatott! Negyedszázados csillagászkodó pályafutásom alatt én még
ilyen hullást nem láttam!!! Másnap reggel a Petőfi Rádió Reggeli csúcs c.
műsorában Szilágyi Árpáddal beszélgetve el is mondtam: lehetséges, hogy egy
emberöltő alatt ilyen élményban csak egyszer részesül az ember!... A társaság
egy része 5 órakor felkerekedtt, és elindult vissza Bp-re - ui. Éva dolgozni
ment. (Hja, éljenek a hétköznapok!...) Ketten maradtunk Ákossal, és rájöttem,
én is teljes értékkel beszállhatok az észlelésbe - megörökítendő nevemet az
utókornak! :-)
A keleti égen az állatövi fény már magasan ragyogott. Egyszercsak felkelt a
cérnavékony holdsarló is, sötétvörös színben - körülötte robbantak a tűzgömbök.
(De egy sem találta el... :-) Már világosodott, amikor egymásután tíz perccel
két olyan fényes tűzgömb villant, amely minden korábbit és minden képzeletet
felülmúlt. Ilyen esetben már nagyon nehéz fényességet becsülni, a táj
kivilágosodásából ítélkezve -14 magnitúdót mondtunk a másodikra, ami hétköznapi
módon fogalmazva a telehold fényességét 6-7-szeresen múlja felül. A lángoló
nyomuk több másodpercig "szinte sütött", érezhető volt "darabos szerkezetük",
szinte gomolyogtak, és persze több percig látszottak.
Szédelegve fejeztük be a megfigyelést, visszagurultunk Tatára, majd indulás
rögtön Bp-re - mert hát családunknál is "hétköznap" vagyon... Tatán úgysem
tudtam volna információkat cserélni az interneten, mert hát persze pont
ilyenkor szerelik át az egész elektromos halózatot, ami egész napos
áramszünettel jár... :-((( (PONT EGY LEONIDA-MAXIMUMKOR!!!!! :-)
***************
17-e napközben nagyobb része kommunikálással, majd egy rövid délutáni alvással
telt. (Jellemző módon a telefon szerint ez idő alatt 41 híváskísérlet
történt... :-) Estére ugyebár nemcsak az amatőrök, hanem az egész közvélemény
lázban égett, hiszen a szakemberek ekkora jelezték előre a nagy maximumot.
Még délelőtt a Kossuth Rádió "3 millióan hallgatják" Krónikájának munkatársa,
Petres Mónika jelezte, hogy egy mikrofonnal kezében velünk szeretne tartani,
ki az éjszakába. Nosza!
A társaság - összesen 12 fő - 4 kocsival különböző útvonalakon és időpontban
érkezett, előbb Tatára, majd - némi türelmetlenkedés után - fel a gerecsei
észlelőhelyre. Persze mi voltunk az utolsók, akik felértünk, Mónika már
javában készítette az interjút..., de milyen jó hogy nem siettünk! Döbbenten
álltunk a másodpercek alatt befelhősödött ég alatt!!!!!! A Leonidák
radiánsának felkelése, azaz a várt hatalmas hullás megindulása előtt alig
háromnegyed órával... :-(((((
Mit lehet ilyenkor tenni? Lokálisnak tűnt a felhősödés - nem is igazán
értettem, a szél sem fújt másképp, mint tegnap, s a helyszín inkább pont
arról híres, hogy itt akkor is jó idő tud lenni, ha a környéken máshol nem.
Pillanatok alatt döntöttünk, itt nincs mire várni. Hála a mobilitásnak, már
gurultunk is le a Gerecséből, át Tatán. Az ég itt teljesen derült volt, a
várostól délnyugatra táboroztunk le, ott, ahol ifjúkoromban első
meteorészleléseimet végeztem. Kipakoltunk egy bekötő földút mellett,
kirámoltunk, szabályosan, rutinosan kifeküdtünk az ég alá, még épp időben,
mert nagy leonida-hullás még sehol. Közben eleinte csak kicsiny felhőcskék
úszkáltak, de jól látszott a Gerecse vonulata fölött a vaskosabb felhőzet,
amely alól kijöttünk. Az első hosszú fényes leonidát háromnegyed 11 előtt
valamivel pillantottuk meg - de aztán alig-alig többet. A várvavárt nagy ömlés
csak-csak nem akart megindulni... Közben a szintén nagy várakozással velünk
tartó riporter hölgy lelkesen és egészen értelmesen beszélgetett velünk -
médiáról lévén szó, ezt meg kell böcsülni! :-) A másnap reggel az elhangzott
riport több embernek kellemes élményt jelentett (jómagam sajnos nem hallottam).
Persze mi is konszolidáltabbra vettük a figurát, mint máskor... :-)
Aztán egyszercsak elkezdtek itt is gyülekezni a felhők szélirányból, mégpedig
tempósan. Miután csak az égbolt alig tizede maradt felhőmentes, kiadtuk a
"menekülés előre" parancsot. Abból indultam ki, hátha a Vértes hegytömbje
- ami valójában csupán egy kiadós dombság - feltartóztatja a felhőket,
legalábbis ideig-óráig. Ismét felkerekedtünk hát - láthatóan gyakorlottan! :-)
- és a kocsikkal irány dél: Környe, majd fel a Vértesbe, Kőhányás, majd le,
Gánt, Zámoly. A Zámolyi-medencében (Székesfehérvártól 10 km-re északra)
egy szeméttelep bekötőútja mellett álltunk meg, és... - gyönyörködtünk egy
nagyot a csillagos égben. Nyertünk, lehagytuk a felhőket!
Majdnem teljesen tiszta volt az idő, gyorsan kipakoltunk - de kár volt
kapkodnunk. Egyrészt továbbra is csak elvétve láttunk meteort, azokat is
inkább mindenféle más rajból, mint Leo. Hát ezt a baklövést! Mindezt
megerősítették Sopron melletti, szegedi és a Mátrába felköltözött barátaink
is, akikkel szinte állandó kapcsolatban álltunk tahofonice. Mindenhol máshol
zavartalanul derült volt végig az ég, szóval a hömpölygő felhőzet csak ezen
a vidéken, nagyjából Budapest és Győr között vonult északnyugatról délkelet
felé. Hát szép lassan átbukott a Vértesen is, úgyhogy éjjel 1 óra körül
Zámoly mellett is teljesen befelhősödött. Úgy gondoltunk, nincs tovább!
Hely talán még lett volna hova - egyre délebbre -, de a látványból ítélve
semmi értelme a további rohangálásnak.
Bizony-bizony a nagy maximum előző hajnalban, ill. - mint az internetes
hírekből kiderült - valamikor a kora délelőtt következhetett be az óceán
fölött, csekény 12-14 órával hamarabb, mint az előrejelzések. A csalódott
közvélemény persze a tudósokat okolta (no meg esetleg bennünket, hiszen a
hírverés részben tőlünk eredt). pedig csupán arról van szó, hogy egyszerűen
A TERMÉSZET ILYEN! Fogalmazzunk úgy: a tudomány jelenlegi - nem lebecsülendő -
fejlettségi fokán a meteorrajok előrejelzése csupán ilyen hibahatárral
lehetséges! (Sovány vígasz, hogy nemcsak mi "szívtunk", hanem a Kínai Nagy
Falon is ezrek fagytak halálra...) Az idei eredmények fényében a jövő évi
előrejelzés talán biztosabb lesz, de ki tudja még, hogy a raj ill. hát a
természet még milyen meglepetéseket produkál.
Tepi